Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
Mert amikor a dolog eldőlt, már nincs visszaút. Az események a maguk útján haladnak tovább. Abból az első, egyszerű kis különbségből - hogy az egyik vonal jobbra dől, a másik meg balra - egyenesen következik az összes többi, egyre bonyolultabb, egyre kacifántosabb jel, mert az ábécé fejlődésének pokoli logikája következtében az írás idővel egyre komplikáltabbá, a beavatatlanok számára egyre érthetetlenebbé, mint nemegyszer kiderült, később teljesen meg- fejthetetlenné válik. És mégis, jóllehet a hindi és a kínai ábécét egyformán nehéznek találtam, a két ország lakóinak viselkedését merőben másmilyennek láttam. Az indiai ember laza, a kínai feszült és óvatos. Az indiai tömeg alaktalan, szétfolyó, lelassult, a kínai tömeg fegyelmezett, oszlopokba rendeződve menetelő. Érezni lehet, hogy a kínaiak tömege fölött ott áll a vezér, a legfelső tekintély, az indiaiak tömege fölött viszont a megszámlálhatatlan, semmit sem követelő istenek areopágja lebeg. Ha az indiai tömeg valami érdekes dologra bukkan, az emberek megállnak, nézelődnek és vitatkozni kezdenek. Ugyanilyen helyzetben a kínai tömeg zárt sorokban, fegyelmezetten megy tovább a kijelölt cél felé. Az indiaiak sokkal szertartásosabbak, kenetteljesebbek, vallásosabbak. A léleknek, a lelki szimbólumoknak a világa itt mindig érezhető, tapintható közelségben van. Az utakon szentek vándorolnak, zarándokok igyekeznek a szentélyek - az istenek lakhelyei - felé, tömegek gyülekeznek a szent hegyek lábánál, fürdenek a szent folyókban, égetik halottaikat a szent máglyákon. A kínaiak kevésbé külsőségesek, sokkal diszkrétebbek és zár- kózottabbak. Nincs idejük ünnepelni, mert teljesíteniük kell Mao elnöknek vagy más tekintélynek az utasításait, az istenek imádása helyett az etikett betartására ügyelnek, zarándokok helyett termelési brigádok vonulnak az utakon. Az arcok is másmilyenek. Egy indiai arc bármikor meglephet bennünket valamivel: hol egy piros pont jelenik meg a homlokon, hol színes mintákat látunk az arccsonton, hol sötétbarna fogak villannak elő egy mosoly mögül. A kínai arc nem okoz ilyen meglepetéseket. A kínai arc sima, vonásai változatlanok. Úgy érezzük, semmi sem zavarhatja meg ezt a mozdulatlan felszínt. Ez az arc azt mondja, hogy rejt valamit, amit mi nem tudunk és soha nem is fogunk tudni. Li kolléga egyszer elvitt Sanghajba. Peking és Sanghaj - micsoda különbség! Megdöbbentett a város hatalmas mérete, építészetének sokszínűsége - egész városnegyedek épültek hol francia, hol olasz, hol meg amerikai stílusban. Mindenfele, kilométereken át, árnyékos fasorok, körutak, sétaterek, passzázsok. Nagyvonalú épületek, nagyvárosi forgalom, autók, riksák, biciklik és járókelők tömege. Üzletek és itt-ott még bárok is. Jóval melegebb van, mint Pekingben, a levegő kellemes, érezni a tenger közelségét. Egyszer átutaztunk a japán negyeden, megpillantottam egy buddhista szentély súlyos, zömök sztúpáit. - Nyitva van ez a szentély? - kérdeztem Li kollégától. - Itt, Sanghajban biztosan - válaszolta iróniával vegyes lenézéssel, mintha Sanghaj ugyan Kína volna, de nem százszázalékos, nem egészen Mao Ce-tung-i Kína. A buddhizmus csak az időszámításunk szerinti első évezredben honosodott meg Kínában. Az azt megelőző ötszáz évben párhuzamosan két vallási áramlat, 164
