Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal

tam, hogy a Tao tö kingnek (a taoizmus bibliájának) több mint nyolcvan angol fordítása létezik, és mindegyik kompetens, hiteles, ugyanakkor egészen eltérő! A lábam rogyadozott. Nem, gondoltam, nem boldogulok én ezzel. A jelek táncoltak a szemem előtt, villogtak és lüktettek, változtatták alakjukat és helyzetüket, egy­máshoz való viszonyukat, kapcsolódásukat és elrendezésüket, sokszorozódtak és osztódtak, oszlopokba és sorokba rendeződtek, egymás helyébe léptek, az -ao formula váratlanul -ou alakban jelent meg, vagy összekevertem az -eng jelet az -ong jellel, ami aztán égbekiáltó hiba volt! A kínai gondolat Sok időm volt, ezért a Hongkongban vásárolt, Kínáról szóló könyveimet olvasgattam. Olyan vonzó foglalatosság volt ez, hogy egy pillanatra a görö­gökről és Hérodotoszról is megfeledkeztem. Úgy gondoltam, hogy itt fogok dolgozni, szerettem volna hát minél többet megtudni az országról és annak lakóiról. Nem voltam tisztában azzal, hogy a Kínáról tudósító újságírók többsége Hongkongban, Tokióban vagy Szöulban tartózkodott, hogy akár kínaiak voltak, akár nem, folyékonyan beszéltek kínaiul, s hogy az én pekingi helyzetemben volt valami lehetetlen és irreális. Állandóan éreztem a Nagy Fal jelenlétét, de ez nem az a fal volt, amelyet pár nappal korábban láttam északon, a hegyekben, hanem egy sokkal veszé­lyesebb, általam legyőzhetetlen fal - a Nagy Nyelvi Fal. Ez vett körül min­den oldalról, ebbe ütköztem, ahányszor megszólalt egy kínai, ezt építették a számomra érthetetlen beszélgetések, újságok, rádióadók, a falakon és transz­parenseken, az üzletek áruin, a hivatalok bejáratain virító feliratok, minden, minden. Mennyire szerettem volna megpillantani valamilyen ismerős betűt vagy kifejezést, belekapaszkodni, megkönnyebbülten felsóhajtani, otthonosan érezni magam - mindhiába! Minden olyan érthetetlen, megfejthetetlen, olyan rejtélyes volt. Egyébként Indiában is hasonló volt a helyzet! Ott sem tudtam magam átvere­kedni a helyi, hindi írásjelek dzsungelén. És ha továbbutaztam volna, talán nem ütköztem volna hasonló akadályokba? Egyáltalán, hogyan keletkezett ez a bábeli zűrzavar? És hogyan alakult ki az ábécé? Valamikor, a kezdet kezdetén egyetlen jelből kellett kiindulnia. Valaki lerajzolt egy jelet, hogy ne feledkezzen meg valamiről. Vagy hogy tudasson vala­kivel valamit. Vagy hogy megátkozzon valamilyen tárgyat vagy területet. De miért van az, hogy az emberek ugyanazt a tárgyat teljesen eltérő jelekkel írják le? Az ember, a hegy vagy a fa az egész világon ugyanúgy néz ki, s az egyes ábécékben ezeknek mégis más-más szimbólumok, ábrázolások, betűk felelnek meg. Miért? Miért van az, hogy amikor egy adott kultúrának az az első, legelső képviselője a virágot akarja leírni, függőleges vonást rajzol, egy másik ugyanerre a kört használja, egy harmadik pedig két vonást ékezettel? A döntést ilyenkor az illetők egy személyben vagy kollektív módon hozzák meg? Előtte megbeszélik? Megvitatják a tűz mellett ülve? Jóváhagyják családi tanácskozás keretében? Törzsi gyűlésen? Megtanácskozzák a vénekkel? A kuruzslókkal? A jövendőmondókkal? 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom