Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
kolléga ajtaja ugyanúgy nyitva van a folyosó felé, s így állandóan szemmel tud tartani engem. Úgy tettem, mintha semmit sem vennék észre, és elkezdtem kipakolni a könyveimet. Kivettem Hérodotoszt, amelyet mindig legfelülre teszek, aztán következett a Mao Ce-tung válogatott művei három kötetben, Csuang-cétől A Délvirág igaz könyve, és a Hongkongban vásárolt könyvek - Rodney Gilbert: What's Wrong with China (1926-os kiadás); K.S. Latourette: A History of Modern China (1954-es kiadás); Liu Wu-Chi: A Short History of Confucian Philosophy (1955-ös kiadás); The Revolt of Asia (1927-es kiadás); Lily Abegg: The Mind of East Asia (1952-es kiadás), és persze a kínai nyelv tanulásához szükséges kézikönyvek és szótárak, mert elhatároztam, hogy az első naptól kezdve tanulni fogom a kínait. Másnap reggel Li kolléga elvitt a Csungkuo szerkesztőségébe. Először láttam Pekinget nappal. Falak mögött rejtőzködő alacsony házak tengere vett körül. A falak mögül csak a sötétszürke háztetők emelkedtek ki, amelyeknek teteje szárnyként fölfelé hajlott. Messziről olyanok voltak, mint hatalmas, fekete madárcsapat, amely mozdulatlanul várja a jelet, hogy elrepülhessen. A szerkesztőségben nagyon szívélyesen fogadtak. A főszerkesztő, magas, sovány, fiatal férfi azt mondta, örül, hogy megérkeztem, mert így közösen teljesíthetjük Mao elnök utasítását, amely így hangzik: virágozzék száz virág! Erre én azt válaszoltam, hogy szintén örülök a kiküldetésnek, hogy tudatában vagyok annak, milyen feladatok várnak rám, és szeretném még hozzátenni, hogy magammal hoztam Mao Ce-tung válogatott műveinek három kötetét, mert szabadidőmben ezt akarom tanulmányozni. A bejelentést nagy megelégedéssel és elismeréssel fogadták. Egyébként az egész, zöld tea mellett folyó beszélgetés ilyenfajta udvariaskodásból állt, és abból, hogy dicsértük Mao elnököt és a „virágozzék száz virág" politikát. Egyszer csak a házigazdák hirtelen, mintegy parancsszóra, elhallgattak, Li kolléga fölállt és rám nézett - rájöttem, hogy vége a látogatásnak. Vendéglátóim nagy szívélyességgel, széles mosolyokkal, baráti ölelésekkel búcsúztak tőlem. Valahogy úgy gondolták ki, úgy szervezték meg az egészet, hogy a találkozó alatt semmit sem intéztünk el, nem érintettünk, nem beszéltünk meg egyetlen konkrétumot sem. Semmiről nem kérdeztek, és nekem sem adtak esélyt, hogy megkérdezzem, mi lesz velem, mi lesz a munkám. De hát, okoskodtam magamban, nem lehet, hogy itt ilyenek a szokások? Lehet, hogy nem illik azonnal a tárgyra térni? Már többször is olvastam arról, hogy a Keletnek másmilyen, lassabb az életritmusa, hogy itt minden dolognak megvan a maga ideje, hogy nyugodtnak kell lenni, meg kell tanulni türelmesen várni, belülről lecsendesedni és mozdulatlanná válni, hogy a tao nem a mozgást, hanem a mozdulatlanságot, nem a cselekvést, hanem a tétlenséget tartja fontosnak, és hogy itt minden sietséget, lázas tevékenységet, aktivitást rossz néven vesznek, a neveletlenség és tapintatlanság megnyilvánulásának tartanak. Azzal is tisztában voltam, hogy csupán porszem vagyok a hatalmas Kínához képest, hogy én magam és a munkám semmit sem jelent azokhoz a nagy feladatokhoz képest, amelyekkel itt mindenkinek, benne a Csungkuo újságnak is meg 158
