Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Borbándi Gyula: Pótolhatatlan nyugati magyar intézmény
Cs. Szabó hazatérése: A mintadiák című tanulmány hatása a Dickens-tanulmányra és az irodalmi egységre A magyar irodalom egysége már megvalósulni látszott azzal, amikor a hazai kultúrpolitika engedélyezte a Nagyvilágban Cs. Szabó Dickens-tanulmányának a megjelentetését, amit egy esszékötet kiadása követett volna. A „magyar irodalom egysége" elnevezésen - ahogy Szabó Zoltán fogalmazott - a külföldi magyar mű magyarországi publikációja értendő. Ugyancsak Szabó Zoltán mértéktartó becslések alapján megállapítja, hogy közel ötven kiváló költő és novellista alkot irodalmi értékű munkákat külföldön. „Ha a két irodalmi lapban megjelenő írókat vesszük számba: a magyar irodalomnak külföldön legalább kétszáz fizetetten napszámosa ír értékes műveket. Ezek közül egynek a megszólaltatására történt egy lépés Magyarországon. Ezt 1970 folyamán körültekintő tapogatózások előzték meg." (13) Erről a „tapogatózásról" Szabó Zoltán írásaiban sincs semmi konkrétum, csak ez a homályos utalás. Az viszont tény, hogy „Aczél elvtárs" engedélyezte a megjelenést, sőt a Magvető Könyvkiadó igazgatója, az egykori véreskezű és szadista ávós alezredes, Kardos György programjába is vette egy Cs. Szabó-tanulmánygyűjtemény kiadását. Ennek az tett volna a jelentősége, hogy más nyugati írók egyes műveinek magyarországi közlése is tehetségessé vált volna. Az emigráns írók és költők véleménye erősen megoszlott a hazatéréssel kapcsolatban, hiszen a hetvenes évek legelején még javában tombolt a Kádár-féle szocializmus. Azonban történt valami, ami egycsapásra minden tervet megváltoztatott. Ugyanis Németh László hetvenedik születésnapjára az Új Látóhatár kiadott egy különszámot, amelyben megjelent Cs. Szabónak A mintadiák című tanulmánya Németh Lászlóról. (14) A hazai ninivei hatalmak olvasták az írást, s hirtelen teállítódott minden Cs. Szabóval kapcsolatban, pedig ő már 1971 májusában elküldte a Dickens-tanulmányát. A kefelevonatot 1971 nyarára, s a kinyomtatásra engedélyezett kézirat közlését a Nagyvilág 1971. szeptemberi számára irányozták elő. Mi volt a baj Cs. Szabó tanulmányával? Pár mondat. Már az a mondata sem tetszhetett, amikor azt írta az internacionalista időkben Németh Lászlóról: „Tiszta ember, nagy ember, jó magyar", akivel „ki-ki a maga módján pöröl". Ezután a nyitó mondat után következtek az orosz vonatkozásúak: „az író nem beszélhet nyíltan a helyszínen" témafelvetések: „Lenin hatalomátvétele a cári zsarnokság köves-szikes talaján csak elmélyítette ama rendszer jó néhány sötét hagyományát", majd azzal a gondolattal folytatta, hogy „Ha Oroszország a szocializmus hazája, oroszok helyett a lázadó ifjúság eszményképe miért Che Guevara"? Utána átevezett kultúrpolitikai vizekre: „A szovjet íróperek fájdalom - engem igazoltak. ... Az orosz étet színpadán Szolzsenyicin vergődik. ... Németh László mintája a Kísérletező ember, maga is az; 1917 és 1930 között kísérletező nép volt az orosz, egy világ tanulhatott tőlük. Leírhatatlan, mit fojtottak, tüntettek és pusztítottak el azóta a költészetben, festészetben, szobrászatban, építészetben, színházban, filmben és várostervezésben a csinovnyikok." Ez a mondat nem az oroszok felé sújt, hanem a csinovnyikok felé, akikkel az oroszokat egyáltalán nem mossa össze. De az egyértelműség kedvéért Cs. Szabó helyére is teszi ezt a témát: „Jó ismerőseink Gogol szatíráiból, csakhogy a maiak méregtömlője teltebb, fecskendője gyilkosabb". Ezeket a mondatokat magyar állampolgárként nem tehetett volna leírni, de ahogy többször nyilatkozta és írta is önmagával kapcsolatban „angol az útlevelem, de magyar a büszkeségem". Hasonló hisztérikus russzofóbiát váltott ki Németh László is, akinek kötelezően ki kellett utaznia Moszkvába, s hazatérve írnia keltett az útjáról. Azt a megalázást, hogy mit keltett írnia, két jelentéktelen pártállami „csinovnyik" írta elő Németh László számára, aminek a dokumentuma megjelent a kiadott levelezésében. Szabó Zoltán hozzáállása is hasonló volt, amit éppen ezzel a művel kapcsolatban fogalmazott meg 1962-ben, s rímel Cs. Szabó mondanivalójához: „ahogy elképzelem ezt a kisszerű, kicsinyes és kifejezésmódjában is visszataszító nyüzsgését az alantas, mellékes és merőben fölösleges cselekvéseknek és fait accompli-knak: részvevő csodálat fog el azok iránt, akik hajlott korukban nagy tisztességű étet és nagy értékű életmű után el tudják viselni ezt a lealázó, alacsonyrendű és színvonaltalan állapotot. Ez az állapot nem vérlázító. Gyomorforgató." (15) Majdnem egy évtizedes tisztítótűznek keltett eltelnie ahhoz, hogy Cs. Szabó Dickens naplója megjelenhessen a Nagyvilág 1980. májusi és júniusi számaiban. Szabó Zoltán fogalmazta meg maliciózusan, mi volt az oka annak, hogy az irodalom egysége meghalt, s nem valósulhatott meg ideje és rendeltetése szerint: „A halálesetet egy koincidencia tette tehetővé. Németh László hetvenedik születésnapja s a Dickens-centenárium egybeesett." (16) Azt a nevet viszont Szabó Zoltán az emlékező írásában sem közölte, hogy harmadfél év múlva ki árulta el élőszóban a valódi érveket... 135
