Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Borbándi Gyula: Pótolhatatlan nyugati magyar intézmény

Eszmék és művek

Cs. Szabó Lászlónak volt bátorsága a Magyar Rádióból - egykori munkahelyéről - kilépéssel tiltakozni Budapest német megszállása ellen, ahhoz is volt bátorsága, hogy a zsidótörvények hatályba lépése után munkát biztosítson a barátainak, akiket származásuk miatt zártak ki a közéletből és az irodalomból: többek között Radnóti Miklósnak biztosított így munkát. Ha mindehhez volt bátorsága, akkor miért ne leplezhetné le a tőle megszokott határozottsággal, valamint rideg tárgyilagossággal az ötvenes és az azt követő évek humánum és szellem ellen elkövetett ír(t)óhadjáratát. „Iszonyú volt látni - írta -, hogy pincebogarak némítanak el lángelméket". Ebben az időben készített politikai vitairatai és glosszái kordokumentumokként maradnak fenn az utókor számára.

Tanulmányában (18) sorra vette azokat a köteteket, amelyek az újbóli kiadás által, csak csonkításokkal jelenhettek meg. Egyrészről ő is belátja, örülnünk kell, hogy újból napvilágot láttak rég kiadott könyveink, „de vámja, olykor magas vámja is van annak, hogy a nemzet ismét hozzájut íróihoz. A cenzúra veti ki ezt a vámot". A Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg újra, 1959-ben, Kosztolányi Dezső: Bölcsőtől a koporsóig című írásait tartalmazó könyve. Cs. Szabó megjegyzi: „örüljünk, azaz örülnénk, ha a szövegrendező cenzor nem tudatná sántító nyelvtannal a 456. lapon, hogy »néhány esetben, a zömében művészi szöveg megmentése érdekében, a nyilvánvalóan rosszindulatú politikai megjegyzéseket, egy-két mondatot kihagytuk.«" Cs. Szabó félig némi humorral ekképpen folytatja: „Ki tudja, talán a szerző édes anyanyelvének sírontúli bosszúja, hogy a csonkítás közlésénél botlik egyet a magyar ragozásban". A sokáig - kiadás szempontjából - mellőzött Juhász Gyula összes versei és műfordításai is hasonló sorsra jutnak, ugyancsak 1959-ben, amikor bibliapapíron a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelenhet. Már a cím sem igaz, mert „a minden eddiginél teljesebb és pontosabb kiadás"-sal kérkedő utószó elárulja az 1087. oldalon, hogy „Gyűjteményünk nem tartalmazza a költő néhány versét, amely irredenta tartalmánál fogva sérthetné szomszédnépeink érzéseit. E versek, melyeket a költő többnyire nem is belső ihletésből, hanem külső ösztönzésre írt, művészi tekintetben sem érnek föl Juhász Gyula költői alkotásainak színvonalára, hiányuk nem szegényíti a nagy költő jellegzetes vonásait". Cs. Szabó mellékesen az alábbiakkal egészíti ki a közölt mondatokat: „Tartalmánál fogva! Gyatra magyarság, szemforgató cenzúra." Szörényi László Delfinológiá\éban olvashatjuk: „különösen megindító ez az atyai hang, amellyel a kiskorúnak tekintett olvasót fölvilágosítja s egyúttal megnyugtatja Juhász műveinek kritikai kiadását illetően". (19) Valóban megdöbbentő ez a megfogalmazásmód, fontos Cs. Szabó figyelemfelkeltése, mert tényleg hihetetlen az a tény, ahogy a cenzor maga döntött a külső és belső ihletésről, az ösztönről és arról, mi mennyit ér Juhász Gyula költészetében. A következő tollvégre vett mű: Szerb Antal szikrázóan szellemes irodalomtörténete volt. Az amputációt az 518. oldalon található kiadói magyarázat igazolja: „A kötet utolsó részét a Kilencszáztizes évek című fejezettől kezdve elhagytuk, mert Szerb Antal maga is tervezte könyve befejezésének kibővítését és átdolgozását." Talán ez a csonkítás azzal magyarázható, hogy a szerző az utolsó, eredeti kiadás 502. oldalán egyáltalán nem bánt kíméletesen a proletárdiktatúrával, amivel kapcsolatban Cs. Szabó frappánsan megállapítja: „Nincs hát zavartalan öröm a holtakban, amíg a sírgondozó kegyelet cenzorokra van bízva s nem az olvasókra, akik személyes hagyománygyűjtéssel, ízlésük szerint válogatnak."

Babits Mihály az utolsó száműzött Cs. Szabó tanulmányában, akinek az összes versei helyett az összegyűjtött verseit adják az olvasók kezébe. Ebben az óvatos fogalmazásbeli megközelítésben értelemszerűen benne van - amit Cs. Szabó árnyaltan megjegyez -, hogy az összegyűjtött mű a magyar nyelvhasználatban kevesebb, mint az összes. Cs. Szabó László szerint Babits versgyűjteményének utószavában is felbukkannak az érzékeny lelkű, titokzatos szomszédnépek: „Gyűjteményünk nem tartalmazza a költő néhány olyan versét, amely irredenta hangjával sérthetné szomszédnépeink nemzeti érzését". Babitsnál elhagyták: a Vásár-, a Szíttál-e lassú mérgeket?; a Csonka Magyarország; az Áldás a magyarra és az Erdély című verseket. Csonkán jelent meg három: Dal az esztergomi bazilikáról; Hazám!; Ezerkilencszáznegyven. (Ezekből elhagytak egy-egy versszakot.) Cs. Szabó tanulmánya áttekinti mind a nyolc vers tartalmi lényegét, abból a szempontból megközelítve a mondanivalójukat, hogy mi lehetett az oka a rendszer szűrőjén való fennakadásuknak. Az írás utolsó négy mondatában Cs. Szabó replikázik az egyik kimaradt vers címére: „Szíttál-e lassú mérgeket? A cenzorok szíttak. Leszívták a mellükre. Azért jelentek meg kihagyásokkal és csonkításokkal Babits Mihály összegyűjtött versei." Kabdebó Lórántnak mondta el Cs. Szabó, ami lezárásképpen összegzi és alátámasztja az elmondottakat, hogy „Babits e humanista hazafiság késői, romlatlan megtestesítője, s néhány verse, amelyre 1950 után rásütötték a sovinizmust, több százados köznemesi önérzetből szakadt ki, cso136