Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Ferdinandy György: Az Osztályfőnök Úr emlékezete
Ferdinandy György Az Osztályfőnök Úr emlékezete Régen az úgy volt, hogy a fiatal író, az írójelölt mestert, példaképet választott magának. Idősebb, tapasztaltabb pályatársat, akinek elvihette és megmutathatta első próbálkozásait. Hogy ma hogyan állnak a dolgok, nem tudom. De nagyon sajnálnám ifjú pályatársaimat és az idősebbeket is, ha megszűnt volna ez a szép, mindkét felet egyaránt gazdagító emberi kapcsolat. Az én nemzedékem húszéves volt, amikor 1956 őszén, Budapesten kitört a forradalom. Az írópalántákat, akik az aprócska hazában még hosszú évekig egyetemi kőnyomatosokban próbálgathatták volna a szárnyaikat, egyetlen mozdulattal idegen környezetbe, a menekültsors mélyvizébe lökte a történelem. Egy olyan környezetbe, ahol a magyar nyelvű írás egyetlen alapfeltétele sem adott. Arról pedig, hogy valakinek tanítómestere támadjon, az idegen világ vadonában természetesen szó sem lehetett. Csoda-e, ha volt, aki feladta a harcot! Aki nyelvet váltott, vagy elhallgatott. Soroljam-e a sok fiatalt, aki ígéretes kezdetek után a magyar irodalom számára - így vagy úgy - elveszett? Volt azonban egy kemény mag. Egy olyan elszánt és lelkes társaság, amely legyőzte a legyőzhetetlennek látszó nehézségeket. Amelynek nemcsak fóruma, olvasója, hanem igen, még tanítómestere is támadt a száműzetés alacsony égboltja alatt. Ilyen gondviselésszerű volt az esszéíró nemzedék nagy öregje, Cs. Szabó László megjelenése az 56-os fiatalok között. A hollandiai Mikes Kelemen Kör tanácskozásain találkoztam először vele. Akkoriban még Bözsi, a felesége is elkísérte. Beültek minden felolvasásra, Csé mindenkit türelmesen végighallgatott. Élete alkonyán gyakran megkérdezik az embert, hogy honnan számítja az indulását. Ilyenkor általában egy közlést vagy egy könyvet szokás megnevezni. Ám nekem szerencsém volt: maga Cs. Szabó, a Mester volt, aki íróvá avatott. Abban az évben két irodalmi est volt a Mikesen, mert a párizsiak - a későbbi műhelyesek - nem keveredtek az ismeretlenekkel. Mi ketten, Thinsz Géza és jómagam, együtt tartottuk - ha jól emlékszem - a második est második felét. Én rövidprózát olvastam fel, Gézuka pedig, az Északi Szófuvaros, friss, könnyed, játékos költeményeket. A Krokodil Grósz, egy kisgyerekkori, háborús novella után jött oda hozzám az Osztályfőnök Úr:- Jó írás! - mondta komolyan. És hiteles. Meg valami olyasmit, hogy kimutattam az oroszlánkörmeimet. Bözsi néni a történet idején, 1944 nyarán még a Magyar Rádiónál dolgozott. Ő igazolta, amit valamelyik jelenlévő megkérdőjelezett: hogy az ominózus krokodil grósz a német elhárítás szóhasználatában nem légitámadást, hanem zavarórepülést jelent. 118
