Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Ferdinandy György: Az Osztályfőnök Úr emlékezete

De nem csak nekünk, huszonéveseknek volt az Osztályfőnök Úrral szerencsénk. „Ha meggondolom - írta Csé - kevés ember lehet nálam hálásabb 1956-ért (...) A forradalom olyan szellemi hazát kanyarított körém, (...) amilyet én otthon is kívántam magamnak."

Tény, hogy a Mester és tanítványai egymásra találtak. Cs. Szabó László lett a nyugatra került írójelöltek Nesztora. Sok száz előadáson sok ezer fiatal tanulta meg tőle a felnőtté válás nehéz tudományát. „Repülő tanszéke" bejárta Európa úgyszólván valamennyi nagyvárosát. Megtanultuk tőle példának okáért, hogy a fájdalom hangtompítója a szerzetesi szigor, ami az alkotó embert talán még inkább jellemzi, mint a szerzeteseket. „Mert sorainkban - írta le nemegyszer - a honvágy a legnagyobb árulás."

Ritkán találkoztam vele, a hatvanas években már a trópuson éltem. Néhányszor Londonban, egyszer Lugánóban, valamivel gyakrabban a Mikes Kelemen Kör Tanulmányi Napjain. Levelet is csak akkor váltottunk, ha olyan mondanivalónk volt, amit telefonon nem lehetett.

A Szabad Európa Rádiónál - a hetvenes évektől fogva - én írtam könyveiről az ismertetéseket. Óvatos szeretettel: „Amikor egészen kiváló munka kerül a kezembe - mondtam róla -, akkor engem megbénít a tisztelet." A recenzor olvasónaplót ír, gyűjtögeti az idézeteket.

Esszéit - első olvasmányaimat - bevallom, még idegenkedve fogadtam. írójuk túl sokat tudott. Tanítómmá később vált csak, elbeszéléseivel. Közben elmúltak az évek, megértettem, hogy Csé minden esszéje: rejtőzködés. Egy lírikus szemérmes, visszafogott vallomása. Példaképem azonban maga az ember volt: az, aki évtizedek számkivetése után is a világ legtermészetesebb módján magyar író maradt.

Hogy mit kapott érte? Csak egy emlék. 1977 őszén Csé már súlyosan beteg ember. Még elmegy, még tart egy előadást a lugánói tanulmányi napokon. Kint, a díszes terem ajtajában, nagy asztalon árulják a könyveket. Laci bácsi végignézi a politikai pamfletek és a többrendbeli dilettánsok felvonulását, és halkan megkérdezi: az ő könyveit miért nem állítják ki az árusok?- Ennek nincsen semmi akadálya, bátyám! - feleli egy bokacsattogtató vigécgyerek. Legközelebb hozd el te is a könyveidet!

*

Hazája elhagyására minden embert más és más okok kényszerítenek. írók politikai emigrációját általában az váltja ki, ha nem tudják szabadon közölni gondolataikat. Amikor ez a szabad gondolatközlés lehetővé válik, akkor értelmét veszíti az emigráció, mivelhogy megszűnnek az azt kiváltó okok.

Cs. Szabó László sem rejtette véka alá, hogy hazamenetelének művei hazai megjelenése az előfeltétele. 1980-ban végre, két hosszú részletben, megjelentette egy Dickens-tanulmá- nyát a budapesti Nagyvilág. Emberöltőnyi emigráció után Csé visszatalált. Veszedelmesen kinőtte: nem tudta őt tovább titokban tartani az óhaza.

Ekkor már - sokak után - ő is hazalátogatott. És ekkor érte az idős, beteg embert az utolsó pofon. Az emigráns diaszpórában zajos kampány indult ellene, aki - íme - „átállt" és elárulta nyugati sorstársait. Azt talán fölösleges is mondanom, hogy egy ilyen kampány nemcsak belegázol az ember becsületébe, hanem megtorló intézkedéseket, életveszélyes fenyegetéseket is jelent.

A nyolcvanas évek elején egy bostoni magyar egyesületben tartottam előadást. Ment is minden a maga útján, amíg a szokásos kérdés-felelet szeánsza végén valaki Csé - úgymond - hazaárulására terelte a szót. Én pedig, az est sikerén felbuzdulva, gyanútlanul kinyilvánítottam a véleményemet.

119