Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Czigány Lóránt: SzerenCSÉnk volt, hogy volt Csénk...
Czigány Lóránt SzerenCSEnk volt, hogy volt Csénk... Egyveleg a naplómból (1971-1981) Tényleg szerencsések voltunk, akik Angliába kerültünk 1956 után, mert ott magyar szellemi műhely várt ránk; Cs. Szabó László és Szabó Zoltán Castor és Polluxként őrizte a független magyar szellemiséget; aggódó és tapintatos szeretettel figyelték útkereső botladozásainkat a belső tilalomfák nélküli nyugati szellemi életben. És ami a legfontosabb: Babits Mihály kézfogását továbbították az írópalántáknak téren és időn keresztül. Személyesen 1957 kora tavaszán ismerkedtem meg Cs. Szabóval. Oxfordba látogatott, szemügyre venni azt a kéttucatnyi menekült diákot, aki ott folytathatta félbeszakadt egyetemi tanulmányait. Magas, szikár, szemüveges, tanáros külsejű férfit hoz vissza az emlékkép, kissé szigorú, de érdeklődő tekintettel. Mikor bemutattak neki, felhúzta a szemöldökét: „a-hd! te vagy az a híres!" - hintáztatta meg a hangját szemernyi iróniával. Összerezzentem, mi rossz fát tehettem a tűzre, miért fog megfedni ez a szigorú osztályfőnök. Hamar kiderült, hogy a nevem onnan ismerős neki, hogy a Látóhatár szerkesztői nála érdeklődtek, ki fiaborja az az oxfordi diák, aki a kisemmizettek magabiztosságával írt a szerkesztőségnek, hogy a Látóhatár régi számait küldjék el neki, mert sok a pótolnivalója. Utoljára nem sokkal halála előtt, 1984 szeptemberében beszéltem vele telefonon; Budapesten gyógykezelték kórházban, állapota már reménytelen volt. Szomorú kötelességemnek tekintettem a néhány héttel korábban elhunyt fegyvertárs, Szabó Zoltán halálának körülményeiről tájékoztatni. A környezete rosszul értelmezett tapintatból elhallgatta előtte. A naplóból vett részletekben főként a pesti megjelenésével kapcsolatos feljegyzésekből válogattam. Tíz évig tartott a huzavona, míg végre 1980-ban megjelent a politikailag ártatlan Dickens-esszéje a Nagyvilágban. Meglepheti az olvasót, hogy mennyi ironikus, olykor a rosszmájúság határát súroló, személyére vonatkozó megjegyzés is belekerült a közölt részletekbe. Hát igen. Retusálatlan képen erősebbek a ráncok. Naplóban, pongyola megfogalmazásban élesebben jelennek meg az emberi viszonyok vélt vagy valós tüskéi. Pillanatképeken a részletek nem mindig azt mutatják, amit távlatosan is szívesen látunk. Ezért hiteles műfaj a napló. Az örökké tartó jelenből szólal meg, utólagos bölcsességünk fénye nélkül. Mentségemre szolgáljon, hogy magamat sem kíméltem mindig a naplóban. Emberi esendőségemre (sőt olykor elesettségemre is) erősebb pillanataimban gyakran és szívesen kiöltöttem a nyelvem. Mindezektől függetlenül legalább tíz évre volt szüksége legtöbbünknek ahhoz, hogy elkövessük a „rituális apagyilkosságot". Elsőnek a korosztályomból, ha jól emlékszem, Karátson Endre mert Cs. Szabóval nyilvánosan vitába szállni, éppen Babitsosai kapcsolatban, valamikor az 1960-as évek derekán, a hollandiai Mikes Kelemen Kör egyik konferenciáján. Korábban csak talapzatán láttuk, amint odamutat és bármelyik pillanatban kikérdezhet bennünket Nietzschéből vagy Picasso kék korszakából, netán Arthur király mondájából. Éppen ezért a nyilvánosság előtt mukkanni is alig mertünk, ha ő ült az előadói emelvényen, tudtuk, hogy csak kérdéseket van jogunk feltenni. 1971 London, július 13. Ebéd a Pregóban Cs. Szabóval. Nagy izgalomban van: A Dickens-esszéje megjelenik a Nagyvilágban. Egy nyugati magyar esszéírók gyűjteménye is készül Pesten. Bizonygatja, hogy ő nem adta el magát. Nem ment el Pestre. Nézem ezt a szeretetre méltó vén ripőköt, aki mindent odaadna a tapsért. Arra is büszke, hogy Vezér Erzsébet mikor itt járt, egyórás hangfelvételt készített vele a Petőfi Irodalmi Múzeumnak. [...] 73
