Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Lengyel András: „...szólj, Szokrates, van értelme még?”
dázatbeli Szókratész Platónnak -, hogy államot más nem kormányozhat, csak bölcs, aki király és a király, aki bölcs. Kevélységedben [azonban] mindjárt fel is akartad építeni" ezt a filozófuskirályságot, s „most itt szenvedsz letiporva" (38). Magát az alapelvet azonban Szókratész helyesnek ismeri el. S itt, e ponton következik az a fejtegetés, amely az egész, „örök filozófusról" szóló példázat centruma. „Hidd el - mondja Szókratész -, jót mondtál. Másképpen nem lehet. Soha boldog állam nem lesz, csak ha azt filozófus kormányozza. De nem te fogod megteremteni. Te csak kimondtad. Maguknak [az embereknek] kell megcsinálni" (38). „Hogy mikor?" - az nem érdekes: „Most? Száz, ezer, százezer év múlva? Mindegy" (38). S hogy addig az emberek ,,[v]ámak? Várjanak. Szenvednek? Véreznek? Éheznek? Boldogtalanok? Ok akarták. Rendetlenség, viszály, zavar, méreg, gyilkosság, erőszak kell nekik? Tehetek ellene valamit?" (38). A lényeg a helyes elv kimondása: „Te kimondtad. Igazad volt és van és lesz. A filozófus a világ királya s az emberiség boldog csak a bölcs uralma alatt lehet. [...] Ne bántson [tehát] a kétely, Platón. [...] Majd lesz valaki, aki el fog bújni az uralom elől, a feladat arra vár. De a népnek kell akarni. S amíg a nép inkább éhezik, gyűlölködik, zajong, lázong, hódít, öldös, kapzsi, erőszakos, hiú, addig úgyis hiába" (38). Hogy a filozófuskirályság elvét szószerint kell-e vennünk, kérdéses, s talán nem is különösebben fontos. A lényeges inkább, minden jel szerint az, hogy a [helyes] elv kimondását és megvalósítását Hamvas kettéválasztja. Az elv kimondása a filozófus dolga, de megvalósítása csak a „nép", a közösség gyakorlati teljesítménye lehet. Az elv - „nép" nélküli - megvalósításának erőltetése hiábavaló és eleve hibás gyakorlat. Ez az álláspont, aligha kétséges, Hamvasnak a nagy 20. századi forradalmakra adott válasza, személyes (negatív) tapasztalatának általánosítása. A célt, a „rossz" világ megváltoztatásának igényét és követelményét elismeri, de a - politikai - megvalósítás kísérletét elutasítja. (Valószínűleg ez a pozíció magyarázza, hogy Hamvas később nagyon szoros elvbarátságot tudott kialakítani a marxizmus felől indult, de a sztálini gyakorlatot már igen korán s igen élesen elutasító Szabó Lajossal és Tábor Bélával. A megvalósítás kudarcának élménye közös volt mindhármójukban.) Hamvas példázatának lényege, minden jel szerint, éppen ez a kettősség. Ezt ugyanis a példázatban nemcsak Szókratész, az „árnyalak" mondja ki, de - a tanítvány újabb kérdésére válaszolva - maga Platón is megerősíti, gnómaszerű tömörséggel formulázva meg az „örök filozófus" elvét: „A filozófus azért a világ királya, mert az ő feladata az isteni élet képét és követelményét az emberiségben őrizni és fenntartani és ha ideje elérkezett, az isteni életet megvalósítani" (38). Nem lehet kétséges, filozófiai „ars poetica" ez, saját, önmaga által vállalt „funkciójának" értelmét adja itt meg Hamvas. S teljességgel egyértelmű, hogy az így fölfogott filozófus sem a szcientizmus filozófusa, nem szakfilozófus, hanem egy kvázi-szakrális funkció betöltője. Bölcs: a hagyomány ébren tartója és képviselője. Azaz, gyakorlati értelemben, nem apologéta, de nem is lázadó modemizátor, sokkal inkább a világból hiányzó eszmény tudatosítója. 4 Hamvas negyedik hozzászólására 1941. október 7-én, a Halasy-Nagy József professzor előadását követő vitában került sor. Az előadó akkor A mai filozófia kérdéskörét tekintette át, Hamvas ehhez szólt - elsőként - hozzá. Megnyilatkozása akár nem sokkal korábbi hozzászólásának önreflexiójaként is értelmezhető. Azt adja ugyanis itt elő, hogy milyennek véli a „mai", azaz a „modern" filozófiát. Alaptézise világos: „A modem filozófia essay-szerű", a „mai filozófiában semmi sem olyan lényeges, mint a forma" (97). Ez a tézis nyilvánvalóan nem leíró szempontú; nem a kortárs filozófia gyakorlatát írja le, hanem erősen normatív jellegű. Az a „modem" filo93
