Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Lengyel András: „...szólj, Szokrates, van értelme még?”
zófia, mondja, ami „essay-szerű"; „a modern filozófia a rendszert nem kedveli" (197). Ez a meghatározás természetesen valóságos fejleményekből vonódik el, valóban volt (s van ma is) egy ilyen tendencia a filozófiában. Ám e tendencia kiemelése és abszolutizálása alighanem filozófiai önarckép - a saját gyakorlat kivetítése, még inkább pedig a majdani, a „kései" Hamvas-esszé anticipációja. Eszményét világosan rögzíti. „Essay annyi, mint kísérlet. Más szóval: próbálkozás. Tulajdonképpen hozzászólás" (197). Itt, jól érzékelhetően, saját, a filozófiai társaság vitaülésein (is) folytatott gyakorlatát általánosítja: a filozófia esszészerű, az esszé pedig „hozzászólás". Azaz a „hozzászólás" válik az autentikus megnyilatkozási formává. „Montaigne volt az első modern gondolkozó, aki ezt a formát művelte. S nála nyert alakot nemcsak a rövid, világos, egyszerű, közvetlen, jól megírt hozzászólás a nehézkes és pongyola, elvont és alig követhető rendszer-gondolkozással szemben, hanem a formával együtt az új gondolkozói magatartás" (197). Ez az esszé - s következésképpen a benne alakot öltött „új gondolkozói magatartás" - „inkább vérmérséklet dolga"; „azé a felfogásé, hogy jól megírt száz sor több, mint rosszul megírt száz lap. Az essay aforisztikája, axiomatikus rövidsége, jól kiélezett világossága közeledés a tökéletes filozófiai kifejezéshez: ahhoz a gnómához, amit Hérakleitosz és Laotse művelt. Példa rá Nietzsche" (197). Az említett nevek nyilvánvalóan Hamvas személyes mintái és inspirálói is; tanult tőlük, követi gyakorlatukat. De egyben egy nagy kortapasztalat formai kifejeződései, sőt következményei is. „A naív rendszeralkotó azt hitte - mondja ki Hamvas -, hogy van olyan filozófia, amely [...] a nagy kérdéseket egyszer s mindenkorra megoldja. Az essay-filo- zófus tudja, hogy, amint Jung írja, az élet nagy tényeit nem lehet megoldani; amit lehet, túlnőni rajtuk. A tanulmány, vagyis a kísérlet, más szóval a hozzászólás érettebb, mint a rendszer" (197). A rendszerek „végleges és visszavonhatatlan" megoldásait „jóindulattal veszi, de kénytelen mellőzni" (197). E sorok olvastán, ha figyelembe vesszük Hamvas első hozzászólását is, nem lehet nem észrevenni, hogy itt a tudás ellehetetlenülésének konzekvenciáit vonja le. Az önállósuló, önjáróvá váló rendszerlogika érvényesítése helyett, mondja, immár csak az esszé a tisztességes megnyilatkozási forma. „Az essay tisztességtelennek tartja, hogy olyan dolgokról beszéljen, amelyekről semmi mondanivalója nincs. Hozzászól. Mihez? Azokhoz a bizonyos nagy tényékhez. Például a barátsághoz, a nyelvhez, a jó modorhoz, a virágszedéshez és a szép női kezekhez. E tények mind vannak olyan fontosak, mint az okság, ha a filozófus bennük éli át a világot" (197). Ez az elv, kimondva-kimon- datlanul, a személytelen, általános érvényű uralmának a személyes, egyéni tapasztalattal való fölváltását jelzi. S csupán a kísérletezés-próbálkozás lehetőségeiben bízik. „Tudjuk, hogy nagy gondolkodók és költők feljegyzésében, levelében az, ami esetleg a legmélyebb, tisztábban és szebben él, mint a főművek öt kötetében. Goethe, mikor Eckermannal beszélget, sokszor nagyobb, mint a Faustban. Igazabb és mélyebb. Egyszóval: az essay a gondolkozó igazsága. Semmi logikai fegyverzet, végtelen probléma-dialektika. Az essay a bizonyítás és meggyőzés eljárását elveti. Ahogy a levélben szól, több az igazság, mint a testes kötetben, a hozzászólásban több a közvetlen igazság, mint ötszáz lapon. Lehet, hogy így van. Kíséreljük meg. Megkísérli. Ez a kísérlet az essay" (197). Hamvas a filozófiát megkülönbözteti, sőt elhatárolja a tudománytól is, a művészettől is. Az előbbi értelemszerű az eddig mondottak alapján, az utóbbi azonban némileg ellene szegül a Hamvasról élő konvencióknak. Véleménye azonban egyértelmű: a filozófia művészetként való fölfogása „csak divatos közhely és általánosság" (197), mondja. Ám a filozófia valamiképpen, egy másik síkon, mégis összefüggésbe hozható a művészettel. „A tudomány ismeretekkel foglalkozik. A filozófiának ez kevés. Tudásra van szüksége. A tudás pedig csak személyes lehet. Ezért kell, hogy stílusa legyen. A tudomány kérdése a valóság; a filozófiáé a valódiság. A gondolat pedig csak akkor valódi, ha igaz és csak akkor igaz, 94
