Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Lengyel András: „...szólj, Szokrates, van értelme még?”
Ez az eszmény, amely az éthos szó értelmezése révén itt kikerekedik, alighanem Hamvas személyes eszménye is volt: ilyen szeretett volna lenni, sőt vágyai szintjén ilyen is volt. Ennek „leleplező" megállapításánál azonban fontosabb azt észrevennünk, hogy ez az eszmény nem konkrét, hús-vér történeti emberekből elvont eszmény, hanem csak szövegpermutáció: egy régi görög szó jelentéstartományának koherens egésszé szervezése - a jelenben meg nem lévő, onnan hiányzó erények nyelvi megkonstruálása. A daimon szó ezt követő értelmezése ezt az eszményt ellensúlyozza, pontosabban ebbe az eszményi életalakító beállítódásba viszi bele a kiiktathatatlan bizonytalanság elemét. „A daimon - magyarázza Hamvas - nem fényes szó. [...] Egyike a leghomályosabbaknak. Ezért lehet, bár rosszul, úgy fordítani, hogy: sors. És inkább csak átvitt értelemben. Sohasem lehet tudni, honnan jön, mit akar, mi a célja, hol ér véget. Az éthos tulajdonság. A daimón személyes. Csaknem személy. Az emberben levő daimón vezető, irányító, teremtő, ítélő, romboló. Goethe az orfikus ősszavak közé sorolja [...]-az a törvény, amit az ember a világba lépve magával hoz. Semmi tudatos nincs benne. Az ember középpontjában ül és parancsol" (527). Ez a daimón-értelmezés, nem kétséges, bár Hamvas ezt nem mondja ki, megfeleltethető a pszichoanalitikus elmélet tudattalanjával - archaikus, de egyben modem tapasztalat összegzése tehát. Ám itt is az a lényeges, hogy ez a modernitásban tudatosult tapasztalat is a régi jelmezében, mint ősi válik érvényessé. Az interpretáció summája pedig, nagyon jellemzően, egy furcsa, de egyáltalán nem logikátlan azonosítás: „Az éthos a tyrannos - az éthos a daimon" (528). S ami Hamvas gondolkodásának megértése szempontjából a lényeg, Hamvas számára az irányadó e téren is „a korai görögség karakterológiája" (s nem a modem karakterológia), mert ez „az európai szellem kezdetének filozófiai antropológiája" (528). Az ősi, a még deformálatlan kezdet. Hamvas harmadik, az első kettőt egy évvel később követő hozzászólása A filozófia történetéről tartott, 1941. május 6-i vitaülésen hangzott el. Ez voltaképpen megintcsak nem a filozófia valamiféle történetét adja, hanem, jellemzően Hamvasra, a megelőző év előadásaira reflektál, s az „örök [tehát időtlen] filozófusról" szól. Ez a választás, minden jel szerint, megint a „szcientifizmus" elutasítása, tudatosan antihistoricista megközelítés. S az „örök filozófus" modellje megint a régi görögség. Maga a hozzászólás valójában egy többszörös csavarral előadott példázat. Hamvas egy „talán nem is egészen valótlan történetet" (37) ad itt elő. Fiktív keretben az öreg, tanítványával sétáló Platónt idézi meg, aki a tanítványok kérdéseire egy példázattal válaszol, megidézve Szókratészt. Voltaképpen tehát kettős példázat: példázat a példázatról hangzik el, aminek eredményeként azután az alapkérdés két nagy görög, Szókratész és Platón érvelésében bontakozik ki. S ami különösen figyelemre méltó: Platón mondandója a hagyomány, Szókratész felől alapozódik meg. Az alapkérdés, amelyet az egyik tanítvány vet föl, a következő: „Mondd, isteni [ti. Platón], nagy kudarcod után is vallód azt, hogy államot csak úgy lehet kormányozni, ahogy megírtad és hirdetted? Nem jutottál jobb belátásra most, miután semmit abból, amit gondoltál, megvalósítani nem tudtál?" (37). Platón - példázatbeli - válasza egyértelmű; a kérdésre határozott nemmel válaszol, s magyarázatképpen elmond tanítványainak egy történetet. Hogy kudarca eredményeként kétség vett rajta erőt, elismeri. Azt is bevallja, hogy ,,[ö]nkéntelenül Szokrateszt, hol mesteremet hívtam, vádoltam is. Azt kérdeztem tőle, amit te most tőlem: vajon van-e értelme még tovább tartani oly államképet, amelyet az idea nevében csak egy ember kormányozhat, a filozófus király?" (38). Ám ekkor megjelent előtte „holt mestere", Szókratész, s válaszolt. Válasza kettős. Egyrészt „kevély"-nek mondja Platónt, de teszi mindjárt hozzá, „ez így van rendjén. Az emberben titánok vére folyik. És kell, hogy ilyen legyen" (38). Platón hibája Szókratész szerint mégis ez a kevélység. „Kimondtad azt - mondja a pél92
