Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Lengyel András: „...szólj, Szokrates, van értelme még?”
3 A hat hozzászólás, bár mindegyik külön alkalom szülötte s önmagában is kerek szöveg, egyetlen - tagolt - szövegként is olvasható. Mindegyik más összefüggést tematizál, tesz érzékelhetővé, de együtt többet adnak, mint külön-külön adnának. Kiegészítik s magyarázzák egymást. Az időrendben első hozzászólás Jánosi József Heidegger exisztenciális filozófiája című előadását követően hangzott el. Ha az ilyen alkalmakkor megszokott irányzatbemutató leírást vagy kritikai fejtegetést várjuk Hamvastól, csalódnunk kell. Az „egzisztenciafilozófia" itt mindössze néhány vonással rajzolódik föl, de ez a néhány vonás igen tágas perspektívában jelenik meg. Alaptézise, amelyet már a nyitó mondat leszögez, nagyon egyszerű: „Az egzisztenciafilozófia a világválság terméke" (184), s az egész hozzászólás e válság mibenlétének rögzítése. A válság szerinte: „A XIX. század közepe táján jelentkezett és a világháború után tört ki, vált tudatossá és kétségtelenné" (184). Magának a válságnak a szellemi dimenzióját pedig a tudomány és ezzel együtt maga a tudás „problematikussá" válásaként írja le. A tudás, a válság eredményeként, már „csak mint a csalás egy neme" lehetséges - ez alól nem kivétel a tudomány sem, sőt a tudományban az „öncsalás" és a „világcsalás" találkozik. Sőt odáig is elmegy, hogy leírja: immár „nem lehet semmit sem tudni" (184). Ez a diagnózis, bár megfogalmazása túlhajtottnak látszik, egy nagy nemzetközi trend része s - mint Szántó R. Tibor tanulmányából (1991) kiderül - Hamvas alapmeggyőződéseihez tartozott. S nem is kétséges, mint kordiagnózis, lényeges fölismerésnek tekinthető. Ám ez a válság, bár Hamvas semmit nem mond okáról, érvelése szerint nem örök; részben csupán újabb fejlemény, részben meghaladandó - azaz, előföltevése szerint, meghaladható. „A figyelemnek most arra kell fordulnia, hogy az ember miképpen léphet át a válságon úgy, hogy szabadságát megmentse és ne vesszen el a negatívumban." A cél, ahogy egy korábbi ilyesféle válság, a skolasztika középkorvégi válsága idején is történt, „az ember autonóm igazságszenvedélyének" megszabadítása a dogmáktól (185). Ám ez most, véli, nem egyszerű, mert most „nem egy korszak értékrendszere zuhant le. Aki a krízis természetét ismeri, látja, hogy az egész emberiség története folyamán felbukkant minden érték, világszemlélet, életrend, kivétel nélkül kérdésessé lett. Ez éppen a mai válság természete" (185). Ezt a „kérdésessé" válást azonban, a konvencionális várakozásokkal ellentétben, eredménynek látja, s Kierkegaard, Dosztojevszkij és Nietzsche „nagy negatív munkájából" származtatja. „Az emberiségnek - mondja - most olyan utat kellett találnia, mely érintetlenül hagyja a nagy kritikusok eredményeit, amelyeket érintetlenül is kellett hagyni, mert ezeket a világon senki kétségbevonni nem merte és nem is tudta,- ennek ellenére mégis kísérletet tegyen arra, hogy önmagát megmentse. Ezt a mentési kísérletet hívják egzisztencializmusnak" (185). Az egzisztenciafilozófiának „mentési kísérletként" való fölfogása lényeges mozzanat; ezzel Heidegger és társai filozófiáját Hamvas bekapcsolja a kor nagy útkereső mozgásaiba. Ám, bár jól láthatóan, tájékozott az irodalomban s nemcsak Heideggert ismeri, de Jasperst és körét, a dialektikus teológia művelőit (pl. Barth), vagy a francia Lavelle írásait, nem sokat bíbelődik azzal, hogy bármelyiket is közelebbről bemutassa. Csak a közös (vagy közösnek vélt) mozzanat érdekli. „Minden egzisztencialisztikus kísérlet - mondja- abban megegyezik, hogy helyre akarja állítani az ember és a mű, a tett és a gondolat, a gyakorlat és az elmélet, a természet és a szellem ősi egységét" (185). Márpedig szerinte enélkül „kulturális élet, de valószínűleg termékeny emberi élet egyáltalán nincs" (185). S ezért, fölfogása szerint, az egzisztencialisztikus kísérletek nem egyszerűen értekező szövegek, hanem valamiféle célirányos életprogram megnyilvánulásai: „Egzisztenciális életet élni, egzisztenciális szellemet megvalósítani - összekapcsolni azt, amit a nagy válság széttépett: a vitális szellemet a természet elementáris animalitásával" (185). 89
