Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Lengyel András: „...szólj, Szokrates, van értelme még?”
tos birkózás. Mindez ugyanis nemcsak filológiailag tartozik hozzá a későbbi írásokhoz, nemcsak „előzmény" és „próbálkozás", hanem nagy kérdések fölmerülése is: öntörvényű, külön stádium - a magyar gondolkodástörténet egyik nagy és fontos fejezete. 2 Az 1944 előtti Hamvas Béla gondolkodástörténeti bemutatása természetesen nem lehetséges egyetlen lépésben. Oly sok minden föltáratlan és hozzáférhetetlen még, hogy e tárgykör megközelítése szükségképpen vagy nagyon vázlatos, vagy kikerülhetetlenül „adalék"-szerű formát ölt. (Ezt a helyzetet csak retorikailag lehetne elfödni, aminek nem sok értelme lenne.) Szerencsére van Hamvas írásainak egy csoportja, amelyek önmagukban is reprezentatív megnyilatkozásoknak tekinthetők, s éppen annak elemzését teszik lehetővé, amire e helyzetben a legnagyobb szükség mutatkozik. Hamvas ugyanis, bár ez nem igazán köztudott róla, a korszak reprezentatív magyar filozófiai folyóiratának, az Athenaeumnak is munkatársa volt. 1937 és 1946 között jó néhány tanulmánya, kritikája és hozzászólása jelent meg e folyóiratban, így pl. 1937-ben a Descartes és az exisztencia-filozófia, 1938-ban A XX. század Platon-képe, 1941-ben a Scientia sacra. Ezek az írásai, persze, jellegüket és terjedelmüket tekintve különbözőek; az egy-két lapos recenziók súlya nyilvánvalóan más, mint a tanulmányoké. Igazi szerepük többnyire majd csak egy nagymonográfia keretei között tárul föl. De az itteni publikációk egyik csoportja, összesen hat írás, kiemelkedett ebből az anyagból. Ezek, bár rövidek, egyenként csupán pár laposok. A Magyar Filozófiai Társaság nagy, áttekintő vitaestjein hangzottak el, s mindegyik valamilyen alapkérdéshez szól hozzá, alapkérdésekről nyilatkozik meg. Méghozzá, mint látni fogjuk, olyan formában, amelyet Hamvas a filozófiai megnyilatkozás igazi, autentikus formájának tartott. Alapszövegekről van tehát szó. A hat hozzászólásból kettő 1939-ben, kettő 1941-ben, kettő 1943-ban hangzott el. 1939. május 9-én a Heidegger exisztenciális filozófiája, október 10-én az Egyéniség és sors, 1941. május 6-án A filozófia története, október 7-én A mai filozófia, 1943. március 2-án a Vallásbölcselet és május 4-én A filozófia jövője című vitaestre került sor. Hamvas mindig a főelőadások apropóján, de a saját, az adott kérdéskörre egészében reflektáló álláspontját fejtette ki. így hozzászólásaiban nem egy-egy részletkérdést vetett föl, nem kiegészített vagy hibásnak vélt álláspontokat pécézett ki, hanem mindenkor a kérdés meritumát adta: azt, amit ő a lényegnek gondolt. Maga a vitaülés-sorozat, mint az Athenaeum-tár című szöveggyűjtemény (1998) bevezetőjét író Kunszt György tanulmányából is kiderül, egy módszeresen fölépített vitaülés-sorozat volt. Szervezői tudatosan arra törekedtek, hogy sort kerítsenek valamennyi, a kor horizontján lényegesként mutatkozó nagy kérdéskörre, s ezt a vállalásukat lényegében teljesítették is. A tematika szinte teljes kört alkot. Hamvas a megrendezett negyven vitaestből hozzászólóként csak hat vitában vett részt, fölmerülhet tehát a kérdés, miért csak ezeken? Nem lehetetlen, hogy olykor - hisz háborús évekről van szó - akadályozva volt, s egyik vagy másik estnek ezért nem lett szereplője. Az ilyen rendezvények rituáléját ismerve az is valószínű, hogy nem is illett volna mindegyiken hivatalos hozzászólóként föllépnie - ezt, tudjuk, csak Brandenstein Béla, a főszervező tette meg. Ám mindezt bekalkulálva, az esetlegességek szerepét nem kiiktatva is valószínűnek látszik, hogy a választás lényegileg Hamvas valóságos preferenciáit tükrözi. Hogy éppen ezt a hat témakört választotta megnyilatkozásai alkalmául, s nem másokat, az lényegében beállítódásából fakadt: elsősorban ezek a kérdések érdekelték (s nem, mondjuk, a különféle ismeretelméleti, logikai stb. témák). Hozzászólásai tehát ideális lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy a gondolkodástörténet nagy fejleményeihez való alapviszonyát fölmérjük. Méghozzá úgy, hogy a közben bekövetkező gondolkodói elmozdulásokat is érzékeljük. 88
