Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - B. Kovács András: Marosvásárhely hőse

Kantában, hanem a központban a malom mögött, ott tanítottam három évet a kolozsvári kilenc év után. Engem ott megbíztak mindenféle feladattal. A városi irodalmi kör vezetője voltam. Ha a falusiak, munkások verset írtak, azt ki kellett javítani, csiszolni rajta. Minden ünnepélyre műsort készíteni. Ha valamelyik vállalat felkért, vittem a képzős lányokat, a műsorokat mind én hoztam össze. Rengeteget dolgoztam a három év alatt, hogy valamit hozzak rendbe. Magyart tanítottam, persze. Három év után Bányai László felfedezett, s kiadta a parancsot, hogy tegyenek ki. Ezt elmesélte egy kolozsvári tanárnak. Igaz, felajánlották, hogy taníthatom a románt, s akkor maradhatok. Nem vállaltam, inkább hazamentem gazdálkodni. Még megvoltak a földek, szántottam, kaszáltam, őriztem a marhákat. Nos, Lukának az öccse, Tóth István Gostat-igazgató [állami gazdaság] volt a községben, bátyám pedig kisbíró. O elintézte, hogy Tóth igazgató felvegyen engem normázónak. A normákat kellett megcsinálnom minden foglalkozásnak. Segített egy román, aki azelőtt végezte, de nem feküdt nekem. Igaz, akkor már tudták, hogy a tanügyből kitettek, s szabadulni akartak tőlem. A Gostat beköltözött Kézdire, én ott maradtam a kantinban mint könyvelő. A főkönyvelő rendes volt, de a kantinigazgató megkapta az utasítást, egyszerűen kitelefonált Kézdiről, hogy hagyjam fel a munkát. Nem volt mit tenni, s otthon mindig szükség volt a munkaerőre a tíz hektár mellé. Én szerettem a gazdálkodást. A szüleimmel, persze. De a két év alatt az öcsém ügyvéd lett Sepsin.- Kitették a tanügyből? Miért?- Ki. Őt is. Először is szociáldemokrata volt. Másodszor: utaztak az egész Mikó családra. Öcsém a jogi végzettséget közben megszerezte, s felcsapott ügyvédnek. A városban az a mondás járta, hogy degradálni akarták, s herceget csináltak belőle. A legkeresettebb ügyvéd volt, annyi peres üggyel, mint a többiek együttvéve. Ő pedig addig jött-ment, míg engemet berendezett Brassóba a vasúthoz. De lakásom nem volt. Akkor itt a szentgyörgyi cigarettagyárban megürült a jogászi állás. Román ügyvéd volt az elődöm, de „ epurálták", s itt húzott le jogtanácsosként pár évet. Jó barátságba került az öcsémmel, ő meggyőzte, engem neveztessen ki utódjául. 1954-ben hát cigarettagyári szolgálatba léptem, s huszonhárom éven át voltam a gyár jogtanácsosa. De itt sem csak a magam dolgát végeztem, mert itt is tudták ki voltam. A főnök rugonfalvi származású, talán négy osztályt végzett, azelőtt aktivista, de mert részegesnek bizonyult, letették gyárigazgatónak. Alig tudta a nevét aláírni, s emiatt szüksége volt valakire, hogy ne kövessen el baklövéseket. S látta, a pereket megnyerem. Azonkívül akárki fordult hozzám, az osztályfőnökök vagy a káderes, én bármilyen levelet azonnal le tudtam diktálni nekik. Ezek, ha kaptak valami feladatot, futottak fel hozzám, s én lediktáltam nekik, amit kellett. Ez így ment. Mindenkin segítettem, s mindenki megbecsült. 1975-ben, hatvankét éves koromban mentem nyugdíjba, s még két évre visszatartottak, de akkor bejött a törvény, hogy a fizetést a fél nyugdíjjal nem lehet „kumulálni" [halmozni], s így kimaradtam.

Egyház- Olvastam egy levelét a Romániai Magyar Szóban, abban említést tesz egy pápai engedélyről.- Házasságkötéshez kellett a pápai engedély. Már a két gyermekünk megszületett, s a feleségem, aki nagyon vallásos volt, íratott a köröspataki pappal a Szentszéknek, hogy egyházilag is rendezze a helyzetünket. Én, amikor kiléptem a papságból, a suspensio ad divinis nevű büntetést kaptam érte. Azaz az ún. isteni cselekedetektől tiltottak el, tehát nem keresztelhettem, szentmisét nem mondhattam, nem temethettem. Persze, sürgősség esetén bárki gyóntathat, keresztelhet stb.

85