Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - B. Kovács András: Marosvásárhely hőse
és nafiomlitate [nemzetiség] között. Mi történt? Első dolgom volt ugye öcsémet menteni. Megtudtam a börtönben, hogy csak a magyarokat szedik össze. Estefelé sétáltam a börtön előtt, hátha valaki tudna segíteni rajtam. Egyszer látom, hozzák az ukrán ismerőst, az oroszok mint kollaboránst letartóztatták. O rám ismert és intett a katonának, kérdezze meg, mit akarok. Besszarábiai lehetett, románul is tudott a katona. Én annak megmutattam az igazolványt, és elmondtam, hogy román vagyok, az öcsémet pedig lefogták. Akkor beleírta, hogy „nyet vengerec - ruminszkij". Jött a tiszt, katonásan léptem fel, nem köszöntem, csak mutattam, hogy mi vagyok, s azt is beleírták, hogy a testvérem fent van, a szoba számát is meg tudtam adni. Végül a kerek sapkás tiszt - biztonságiak voltak - felment és lehozta az öcsémet. Igaz, azzal engedett el: „nyet propaganda antisztálinisztá". Lehozta s elmentünk. A többiek, a sok szerencsétlen, köztük Papp Imre, a későbbi tanfelügyelő, Hadházi Sándor, utóbb tankerületi igazgató, Dendelle, Antal Gábor csak nézték belülről: igen, ezek testvérek! Nagy dolognak számított... Mindezt azért mesélem el, tudtam, mi vár rám, ha szembekerülök a Népi Szövetséggel és a mögötte álló Kommunista Párttal. Önkény A román békeszerződést 1947 februárjában írták alá, ezt megtorlási hullám követte. Idézet Mikó Gábor saját fogalmazványából: „A börtönből én is kivettem a részem. Bizonyára nem jutalomként eddigi helytállásomért. Mikor a háromszéki képviselők (Szabó Albert, Tóth Géza) a belügyminisztériumban érdeklődtek, azt a választ kapták, hogy dr. Venczel Józsefet lehet, hogy elengedik, de Mikót semmi esetre sem. És dr. Venczel József húsz évet kapott... Én 1947. március 11-től július 12-ig voltam börtönben. Személyesen Luka László bocsátott el a belügyminisztérium pincéjéből. Akkor láttam az egyik cellában dr. Venczel Józsefet. A legjobb időben engedett el Luka László. Azután ő is börtönbe került, és ott megbolondult, akárcsak Kurkó Gyárfás." Mikó Gábort tulajdonképpen politikai ellenfele mentette ki. „Valósággal csodaszámba ment kiszabadulásom. Ez úgy történt, hogy Luka Lászlónak a szebeni árvaházban volt egy osztálytársa, Kászoni Gáspár, akivel Luka tartotta a kapcsolatot, mikor a két világháború között üldözték. Kászoni Gáspár mindkét fiát tanítottam, Zoliinak osztályfőnöke voltam. Kászoni Gáspár két napig kérte Luka Lászlót, amíg ő megígérte, hogy kérését teljesíti. És teljesítette. Hálásan gondolok mindkettőjükre." Államosítás 1948-ig Mikó Gábor a kolozsvári piarista gimnáziumban tanított magyart, és időnként románt. Az államosítás elvette a rendtől iskoláját, a pap tanároknak püspöki rendelet tiltotta meg, hogy tovább tanítsanak. Mikó Gábor kilépett a rendből:- Választanom kellett, hogy egyházi szolgálatban maradok plébánosként, esetleg a teológiára vagy egy könyvtárba kerülök, illetve dönthettem a tanítás mellett is. Nem kívántam falura menni, nem tudok énekelni. Márpedig ott első dolog az énektudás. Ha nem is olyan jó szónok az a pap, de ha jó hangja van - az számít! Kolozsvárt nem akartam maradni, öcsém már akkor tanfelügyelő volt Háromszéken, lehozott hát és kineveztetett a kézdivásárhelyi tanítóképzőbe. Mire hazajöttem, már megvolt a kinevezésem, nem a 84
