Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
pedig az árát megadod a háború után. Mert akkor még azt hitték az emberek, hogy a háború hamarosan véget ér. Házibácsink azt tanácsolta, hogy a Varsó- Otwock hévvonalon áruljam a szappant, mert ott sok nyaraló utazik, akik néha mosakodni is akarnak. Megfogadtam a tanácsot. Tízéves voltam, s életem könnykészletének a felét kisírtam akkor, mert senki sem akart tőlem szappant venni. Egész napi fáradozás után egyet sem, vagy esetleg egyet tudtam eladni. Egyszer hármat vettek meg, a boldogságtól kipirult arccal mentem akkor haza. Amikor becsöngettem valahova, hő imába fogtam: Istenem, add, hogy vegyenek legalább egyet! Valójában afféle koldulás volt ez, igyekeztem szánalmat kelteni az emberekben. Ezekkel a szavakkal léptem be: - Néni, kérem, vegyen tőlem egy szappant! Csak egy zlotyba kerül, jön a tél, és nekem nincs cipőm. Ez néha ihatott, néha nem, mert sok más gyerek is kódorgott a környéken, s próbált ügyeskedni -Jci lopott, ki kéregetett, ki meg kereskedett valamivel. Beköszöntött a hűvös ősz, a hideg úgy csípte a talpamat, hogy már fájt, abba kellett hagynom a házalást. Csak 300 zloty gyűlt össze, de Skupiewski bácsi bőkezűen kiegészítette százzal. Anyámmal megvettük a cipőt. Ha az ember betekerte a lábát flanel kapcával és még újságpapírral is, akár kemény fagyban is járni lehetett benne. Most, amikor megláttam, hogy Indiában millióknak nincs lábbelijük, valamiféle sorsközösséget, rokonságot éreztem ezek iránt az emberek iránt, sőt néha még olyan érzés is elfogott, amilyet akkor érzünk, ha gyerekkori otthonunkba látogatunk. Visszautaztam Delhibe, ahol bármely pillanatban megérkezhetett a visz- szaútra szóló jegyem. Megkerestem régi szállodámat, ahol ugyanazt a szobát kaptam, mint előzőleg. Ismerkedtem a várossal, múzeumokba jártam, a Times of India című újságot próbáltam olvasni, Hérodotoszt tanulmányoztam. Nem tudom, hogy Hérodotosz eljutott-e Indiába - a kor utazási nehézségeire való tekintettel ez nem nagyon valószínű, de teljességgel kizárni sem lehet. Hiszen Görögországtól oly távol eső vidékeket ismert meg! Leírta viszont a világ akkori legnagyobb hatalmának, Perzsiának húsz provinciáját, szatrapiáját, India pedig ezek közül az egyik, a legnépesebb szatrapia volt. Az indek népe - az általunk ismert világon a legnagyobb létszámú nép -, állítja Hérodotosz, s aztán részletesen beszél Indiár-ól, annak elhelyezkedéséről, társadalmáról és szokásairól. India földje napkelet felé homoksivatag, mert azok közül az ázsiai emberek közül, akiket ismerünk és akikről tudunk valamit, napkelet felé a legközelebb az indek laknak, a tőlük keletre eső vidék azonban már merő homoksivatag. Az indek több néptörzsre oszlanak, ezek nem is egy nyelven beszélnek, s némelyek nomádok, mások nem. Egyesek a folyam ingoványos vidékén telepedtek meg, s nyers hallal táplálkoznak. A halat nádból, a nád ízeiből font csónakokról fogják. Ruhájuk folyami kákából készül: learatják a kákát a folyam mellékén, majd addig iitögetik, amíg megpuhul, aztán gyékényszerűséget fonnak belőle, és úgy viselik, mint valami páncélt. Tőlük keletre nyers húst evő nomád indek laknak, akiket a padaiosz névvel jelölnek. Azt mesélik, hogy ezeknek ilyenek a szokásaik. Ha a közösségből megbetegszik egy asz- szony vagy egy férfi, megölik, mégpedig ha férfi az illető, a legközelebbi férfi rokonok végeznek vele, abban a hiszemben, hogy a betegségtől lesoványodott hús elromlik. S 69
