Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
- ez biztosítja ennek a társadalomnak az egyensúlyát. Vagyis más valaki hozza reggel a teát, más valaki tisztítja a cipőt, megint más mossa az inget s egészen más söpri ki a szobát - és így tovább a végtelenségig. Isten ments azt kérni az inget vasalótól, hogy varija fel a leszakadt gombot is! Nekem, aki a testvériség szellemében...stb. nevelkedtem, az lett volna a legegyszerűbb, ha magam varrom fel a gombot, csakhogy ezzel őrületes hibát követtem volna el, megfosztottam volna ugyanis a pénzkereset lehetőségétől azt, aki általában népes család fenntartójaként, inggombok felvarrásából él. Ez a társadalom a szerepek és beosztások, rendeltetések és besorolások gondosan fűzött, csipkefinom szövedéke volt, és óriási tapasztalat, intuíció és tudás kellett ahhoz, hogy az ember átlássa, megértse ezt az aprólékosan szőtt struktúrát. Álmatlanul telt a vonatban az éjszaka, mert az öreg, még a gyarmati időkből származó vagon rázott, dobált, zörgött, közben bevágott az eső a felhúzhatatlan ablakokon. Szürke, felhős délelőtt lett, mire befutottunk a Sealdah Station peronjára. Az egész hatalmas pályaudvaron, a hosszú peronokon, a vakvágányokon és a környező mocsaras mezőkön, mindenütt tízezerszám ültek vagy hevertek a zuhogó esőben, vagy egyszerűen a vízben és sárban - mert esős évszak volt, a trópusi zápor egy pillanatra sem szünetelt - a csontsovány hajléktalanok. A legmegdöbbentőbb első látásra ezeknek az ázott csontvázaknak a nyomorúsága, mérhetetlen sokasága, mindenekelőtt azonban a mozdulatlansága volt. Mintha halott részei lettek volna a komor, lehangoló tájnak, amelynek egyedüli élő alkotóelemei az égből ömlő esőpatakok voltak. A szerencsétlen nyomorultak tökéletes passzivitásában mégis volt valamilyen - igaz, hogy kétségbeejtő - logika és ésszerűség: nem bújtak el a zuhogó eső elől, mert nem volt hova - ez volt útjuk végállomása -, és nem fedték be magukat semmivel sem, mert semmijük sem volt. Annak a hinduizmus és a mozlim hit hívei között kirobbant, alig néhány éve végződött polgárháborúnak a menekültjei voltak ők, amely a független India és Pakisztán születését kísérte, s amely több százezer vagy talán milliónyi ember halálát és sok millió ember hontalanná válását hozta magával. Ez utóbbiak már régóta bolyongtak, mert senkitől sem kaptak segítséget, és sorsukra hagyatva vegetáltak még egy ideig olyan helyeken, mint a Sealdah Station, ahol aztán végzett velük az éhség, a sokféle betegség. De ez sem volt elég, mert az ország útjait ellepő háborús menekültek oszlopaihoz tömegesen csatlakoztak az árvíz- károsultak, akiket elűztek falvaikból, városkáikból a hatalmas és szabályozatlan indiai folyók okozta áradások. így aztán sok millió hajléktalan, apatikus ember bolyongott az utakon, esett össze a kimerültségtől, gyakran végérvényesen. Mások megpróbáltak eljutni a városokba, abban reménykedve, hogy hozzájutnak egy kis vízhez és egy marék rizshez. Már a vonatról leszállni sem volt könnyű - a peronon nem volt hová lépnem. Az eltérő bőrszín általában figyelmet kelt, itt azonban semmi sem ébreszthetett kíváncsiságot azokban az emberekben, akik mintha az életen túl léteztek volna. Észrevettem, hogy mellettem egy idős asszony pár szem rizst kapar elő szárija 65
