Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - Jagielski, Wojciech: Kőtornyok (Fordította: Pálfalvi Lajos)

régi-új alattvalóiknak, mit várnak tőlük: mint azelőtt, most is türelemmel viseljék e sajátos skizofrén helyzet gyötrelmeit, s ahogy annak idején is szemet hunytak a különös alakváltozások fölött, a legújabb reinkarnációhoz is vágjanak jó képet. A függetlenség nem jelentett sem szabadságot, sem sorsfordulót, csak az ide­gen orosz hegemón helyébe léptek hazai zsarnokok. Ok viszont esélyt láttak a szabadságban arra, hogy mostantól fogva semmi se korlátozza a hatalmukat, és ne viseljenek felelősséget semmiért. A pártbizottságok, amelyek nem sok mindenben különböztek az emírek és kánok hajdani udvaraitól, most parlamentekké és elnöki palotákká változtak. Gazdáik pedig azt hajtogatták Kipling szavaival, hogy „a Kelet az Kelet, a Nyugat meg Nyugat, és a kettő sosem találkozik". Ezek a fordítva értelmezett szavak szolgáltak döntő, és majdnem mindig megfellebbezhetetlen érvként mindazok számára, akik szívesen alkalmaztak kettős mércét. Egyszer találkoztam Taskentben, az üzbég fővárosban Jadgar Obid költővel, aki föláldozta művészetét a politika oltárán. Nem nézett ki költőnek. Meg for­radalmárnak sem. Zömök volt és izmos, inkább birkózóra emlékeztetett, aki már sok éve befejezte versenyzői pályáját. Monológjában állandóan visszatért a félelem és a reménytelenül elszaladó idő motívuma.- Nem készülünk el - hajtogatta. - Ha már holnap szétesik a birodalom, és szabadságot ajándékoznak nekünk, az csak a zsarnokoknak hoz szabadságot. Ha nem tudunk szabad emberekké válni a rabság korának alkonyán, rabok mara­dunk az új kor, a szabadság hajnalán. Fölhagyott a versírással, hogy minden idejét, tehetségét és energiáját a szent ügynek áldozza, és segítsen átalakítani Üzbegisztánt leigázott, megalázott és elmaradott provinciából a honpolgárok modern, szabad államává. Bár akkor ez paradoxnak és kissé idejétmúltnak hangzott, arról győzködött, hogy az üzbégek meg a tádzsikok, kazahok, türkmének, azeriek, örmények, grúzok és a kaukázu­si hegyilakók érdekében a birodalomnak végre, mondjuk, brit vagy francia pél­dákat követve kísérletet kellene tennie arra, hogy legalább egy kicsit tökéletesíti és modernizálja magát a bukás előtt, hogy felkészítse ezzel a leigázott népeket a szabadságra.- Ha nem így történik, ki leszünk szolgáltatva kegyetlen kánjaink kénye- kedvének - jövendölte 1990 tavaszán, Taskentben. Az üzbég fővárosban pont akkor hirdették ki a népszavazás eredményét, ebből kiderült, hogy a leigázott nemzetek és országok elsöprő többsége a birodalom modernizálására voksol. A költő láthatóan örült ennek, bár így is meg volt győződve arról, hogy előbb vagy utóbb romba dől a birodalom.- Egyetlen esélyünk a halogatás. így időt nyerhetünk - mondta kezét dörzsölve. Kinevette a vitázó európai bölcseket, akik gondterhelt képpel tűnődtek azon, hogy az orosz birodalom felszabadult mozlim gyarmatai a jövőben a török útra térnek, ami a világi államot, a szabad piacot és az európai minták másolását jelenti, vagy az iránit választják, lázadnak minden ellen, ami nyugati, és aláren­delik magukat a vallásnak. 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom