Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Pomogáts Béla: Három felvonás a zsarnokságról
Pomogáts Béla Három felvonás a zsarnokságról Páskándi Géza Dávid Ferenc- drámájának környezete A jelen drámái nemegyszer a múlt színpadán - a történelem szcénái között - keresik maguknak az értelmezés lehetőségét, különösen olyan korszakokban, midőn a nyílt beszéd a hatalom tiltásába ütközik. Ebben az értelemben mutattak be vagy érintettek jelen idejű konfliktusokat a szovjet mintájú diktatúra évtizedeiben, akár 1956 előtt, akár 1956 után a magyar színpadokon Németh László és Illyés Gyula történelmi drámái, amelyek többnyire a gondolkodás vagy éppen a cselekvés szabadságára törekvő ember és a maga ideológiai és politikai egyeduralmát fenntartani akaró hatalom - az egyén számára mindig tragikus kimenetelű - összeütközését jelenítették meg. És ebben az értelemben fordult a múlthoz a hetvenes évek erdélyi magyar drámairodalma, amely éppen a történelmi dráma világában találta meg annak a lehetőségét, hogy számot vessen az erdélyi magyarság - vagy tágabb értelemben: a zsarnoki rendszerekben élő közép-európai nemzetek - közösségi tapasztalataival és erkölcsi konfliktusaival. Az erdélyi magyar irodalomban, legalábbis a költészethez és az elbeszélő irodalomhoz képest, korábban nem alakult ki erőteljesebben a drámai műforma. A két világháború közötti évtizedekben Kós Károly és Bánffy Miklós egy-egy történelmi drámáján (a Budai Nagy Antalon és a Martinovicson) kívül csak Tamási Áron „népi játékai" tudtak jelen lenni az egyetemes magyar drámairodalomban. A második világháborút követő negyedszázadban pedig alig született olyan drámai mű, amely a jelenben is megállná helyét a színpadon. A hetvenes években azután - egyidejűleg az erdélyi magyar irodalom akkor bekövetkezett új nagy felvirágzásával - egymást követték a maradandó és sikeres drámai művek, szinte kivétel nélkül a történelmi dráma műfajában. Ez az évtized hozta magával Sütő András A lócsiszár virágvasárnapja és Csillag a máglyán című közismert műveit, Szabó Lajos Misztótfalusi Kis Miklós alakját idéző darabját: a Mentséget, Veres Dániel Mikes című drámáját és Báthori Zsigmond korát életre keltő Véres farsang című művét, Sombori Sándor Gábor Áronát, Somlyai László (korábban írott, a hetvenes években átdolgozott) Fráter György-drámáját. Ekkor születtek Székely János történelmi drámái, közöttük a Caligula helytartója és a Protestánsok, valamivel később (a nyolcvanas évek elején) a Vak Béla király, ekkor szereztek Magyarországon is szép sikert Kocsis István történelmi drámái, illetve monodrámái: a Bolyai János estéje és az Árva Bethlen Kata. Ekkor ívelt fel Páskándi Géza drámaírói pályája is, elsősorban történelmi drámáival, mindenekelőtt a Dávid Ferenc unitárius püspök tragikus sorsát megörökítő Vendégséggel és az Apáczai Csere János alakját idéző Tornyot választok című drámával, majd az ezeket követő harmadik „püspök drámával", a Péchi Simon sorsát bemutató Es Rosta órája üt című művével, majd „királydrámáival". Figyelemre méltó, hogy az imént emlí66
