Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - A 75 ESZTENDŐS KÁNYÁDI SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (fordította Szenyán Erzsébet – 3. rész)
összeállítottam belőlük magamnak egy speciális kis szótárt. Archaikus nyelvre volt szükségem, hogy kifejezhessem az autoriter rendszer archaikus természetét. A szókincset tizenhat-tizenhetedik századi íróktól és költőktől vettem kölcsön: Kochanowskitól, Rejtői és másoktól. Átrágtam magam a műveiken, és teljesen feledésbe merült szép, erőteljes, szinte tapintható szavakra bukkantam. (Nie jestem w stanie zdobyc swoich ksiqzek..., Ryszard Kapuscinskival beszélget Chris Miller, „Edinburgh Review" 1985, Nr 68/69.) Mielőtt hozzáfogtam volna A birodalom írásához, átolvastam az akkoriban napvilágra került, a témához kapcsolódó anyagokat, de az orosz filozófiatörténetet, a pravoszláv egyház történetét is tanulmányoztam, elővettem a nagy orosz írók műveit, és könyvem nyelvezetére ezek az olvasmányok is hatással voltak. Igyekszem egyszerű, tömör, jelzők nélküli stílusban írni, A birodalom esetében azonban meg kellett változtatnom, szét kellett húznom a mondatokat, hogy valamiképpen átfoghassam azt a hatalmas témát, a hatalmas tereket, a nagy jelentőségű ügyeket és az ottani felfoghatatlan lassúságot. (W brzuchu potwora... 1. fentebb!) Sokat töprengek minden egyes mondaton. Aztán, ha megvannak a mondatok, minden egyes bekezdésen, majd a bekezdések után minden oldalon, aztán minden fejezeten; s ez az egész küszködés azért van, hogy a legkevesebb szóval és képpel minél többet mondhassak el. (Dobre myélenie o éwiecie i ludziach, Ryszard Kapuscinskival beszélget Magdalena Lebecka, „Kresy" 1994, Nr 17.) Van egy szörnyű kényszerképzetem - félek attól, hogy untatni fogom az olvasókat. Gyakran gondolom magamban - Uramisten, gyorsan be kell fejeznem, még mielőtt halálra untatom őket! Ahogyan a festők közül is az egyik hatalmas csatajeleneteket fest, a másik egyetlen tollvonással, egyetlen vonallal rajzol portrét vagy egész alakos rajzot. Engem vonz az, amit korunkban időnként minimal artnak neveznek. Hallatlanul takarékos, kartéziánus irodalmon nevelkedtem, amelynek lényege a kevés szó, az összes melléknév elhagyása. Nagyon szívesen olvasok aforizmákat, szeretem a világos, tiszta, takarékos vonalvezetést - magam is erre törekszem. (uo.) A nagy témák megszerzésének titkát azonban elárulhatná nekünk. Mindenhez kell egy csipetnyi szerencse. Más dolog, hogy nem árt a szerencsének segíteni. Van egy közkeletű zsidó vicc arról, hogy Móric nagyon szeretett volna nyerni a lottón, s ennek érdekében forrón imádkozott Istenhez. Isten meg is hallgatta a kérést, s így szólt: „Móric, adj nekem némi esélyt, vegyél egy lottószelvényt!" Az egésznek tehát az a titka, hogy meg kell venni a lottószelvényt... Persze előfordul, hogy az ember teljesen véletlenül bukkan valamilyen érdekes témára. Ilyesmi történt velem például Przemyslben, ahova unkafivéremmel utaztam, hogy felkutassuk nagyszüleim sírját. Járjuk a temetőt, s váratlanul ci68
