Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
tot. Bár néhányan kételkedtek ebben, mégis el kellett hinniük, mert a néhai Kristin Kálmán házat és földet vett, mihelyst hazajött Amerikából. Új tyúkólat is épített, amelynek az oldalára felrakta az amerikai címert, s mivel Amerikában rákapott az újságolvasásra, a címer alá egy padot állított és ott olvasott. Addig nem ment ki a mezőre, amíg az újságot meg nem kapta és ki nem olvasta az utolsó betűig. A fia is olvasta az újságot, a megfakult címer alá ült ő is, igaz, ami a vonatrablást illette, abban nem tudott versenyezni az apjával. Ehelyett a disznóölő kést dobálta a címer fölé, pontosan és kegyetlenül repült ki a kezéből a kés. Ezt a tudományát persze leginkább akkor kamatoztatta, amikor tyúkot kellett megölnie. Ilyenkor szétterpesztette a lábait, a disznóölő kést a válla fölé emelte, várta, amíg a tyúk közel kerül hozzá, belevágta a kést, majd megfogta a vergődő állatot, s csak utána vágta el a nyakát. Kristin Máté inge kilógott a nadrágjából, zsebre dugta a kezét, oldalvást nézett Fábiánék kapuja felé. Kristóf egyedül csak úgy mert elmenni a Kristin-ház előtt, hogy kiment az út közepére. Félt, hogy ha csak véletlenül is, eltalálják a disznóölő késsel. Ugyanígy félt Perényi Oskó háza előtt is. A kertben a gondozatlan sűrű bokrokban baglyok és más madarak képében kísértetek gubbasztanak. Elképzelte, amint ezek az állatok - az öreg Jakab mesélte - emberalakot öltenek, s elindulnak a mezőre, hogy a keresztutaknál más kísértetördögökkel együtt viháncoljanak, és az éjszakában az arra vetődő embereket megijesszék. Ezért - mondotta neki sokszor a szomszéd - éjszakánként kerüld a keresztuta- kat, nehogy a hosszú farkú ördögök beléd csípjenek, hazáig zargalásszanak. Fábián Kristóf egyetlen dologban volt biztos: Kristin Máté a nagy fekete nyelű disznóölő késsel biztosan nem félne még az ördögöktől sem. A háború utáni évekről - mint ahogyan régebben is a nagy háborúk után lehetett - Fábián Kristóf csak a rongyos magányosság képeit őrizhette meg. A padlásokon egyedül gubbasztó macskák tekintete is olyan volt, mint az embereké. Felzavarták őket a padlásra, mert belenyaltak a tejbe vagy a kifőtt ételbe; s amikor belé rúgtak, bizonyosan tudta az állat is, hogy vétkes, de valahol, a mák- szemnyi tudata mélyén sehogyan sem tudott a világgal megbékülni. S mert tehetetlen volt, a padlás zugaiban belenyávogott a sötétségbe. A sziszegő tojólibák eltűntek a nedvességtől barnálló út végén, a kapura könyöklők pedig kimerészkedtek az útra. Pár lépést tettek csak meg, hogy jobban lássák az asszonyt és Fábián Andrást. *- Tudom, hogy együtt voltatok... Az Isten rogyassza rátok az eget!... Ha nem mondod meg az igazat, világgá megyek... - kiáltotta kétségbeesetten Kis Daniné. Úgy nézett az öreg Jakabra is, mintha neki is tudnia kéne, mi van a férjével. Egyébként az öreg már többször hallotta, hogy Kisné világgá akar menni. Most tényleg elindult. Még pár ház, és ott az út vége. Aztán már csak a határ szélesedik ki, majd - szinte az ég alatt - kanyarodik a Kraszna töltése.- Mit akar? - tárta szét a karját Fábián András és az asszony után nézett. 31
