Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Németh Zoltán: A halál jelentésének paródiája
parodizálja oly módon, hogy az állatok emberi tulajdonságokat személyesítenek meg, viszont történeteik nem gyerekek számára íródnak. Tulajdonképpen hagyományos elbeszélések Jeme meséi, viszont a szereplők állatok, s ez a tény adja a történetek különösségét, ugyanis egy olyan világ tárul a szemünk elé, amelyet a Zen útmutatásait követő Vakond, a Rippl-Rónait gyűjtő, dohányzó Hörcsög népesít be, s a hörcsögfiú és a fiatal nőstény nyúl szaporodási lehetőségei rajzolnak fel családi konfliktusokat, parodisztikus shakespeare-i tragédiát a Rómeó és Júlia útmutatása nyomán. A meseírás döntően szól bele Jeme életébe is, hiszen a Vérmesében a művészi pályát követve helyezkedik el egy könyvkiadó szerkesztőjeként, hogy aztán saját munkatársának (mint utóbb kiderül, Jermák Jeme apja) halálos harapása segítse át a vámpírlétbe; az Utóéletben pedig a meseírást tiltó nagymamái döntés is hozzájárni Jeme halálra ítéléséhez, amelynek paradox módon a hóhér, azaz a nagymama esik áldozatul. A mesék által felvázolt textuális tér a Finnugor vámpír narrációjának diszperzív olvasatait is lehetővé teszik: Szécsi Noémi regénye olvasható „ellen-Piroska és a nagymama"-ként is, amely végül a nagymama halálával végződik, de felfedezhető a történetben egy rejtett Andersen-Grimm ellentét is. Jeme történetében Andersen „a" meseíró, életének egyes dokumentumai, a róla szóló anekdoták folyton felbukkannak a könyv lapjain, míg Grimm a feledés homályába vész. Sőt, túllépve a mesék narrációján, egy másik műfaj, a fejlődésregény is parodisztikus pozícióba kerül. A nagymama diktatórikus nevelési módszereinek és vámpírlétének köszönhetően Jeme szocializációja meglehetősen különös, s végül két lehetőség adódik: vagy meghal, vagy ő öli meg nevelőjét. A nagymama halála a nevelési regények konvencióinak ironikus kifordítása és a nagymama által képviselt nevelési elv parodisztikus beteljesítése is egyben. És itt kell megemlítem az ifjúsági regények, valamint a nemzedékregény műfaji konvencióit, amelyek - gyakran összekapcsolódva - szintén beleszólnak a Finnugor vámpír történeteinek alakithatóságába. Ezt a szálat főleg Jeme barátja, a rocksztár Somi képviseli, de az erőteljes nyelvi humor, a poénok, a pesti szleng és az irodalmi szubkultúra némely elemének jelentésessé tétele folyamatosan fenntartják ezt az olvasáslehetőséget az egész regényben akár lexikális szinten („karrierista, törekvő nyelve a szájpadlásomat kutatta" [160.]), akár a mondat szintjén (,,»A róka egész délután orálisan fixált volt.« A meséidben annyi idegen szó van, amitől egy 4-5 éves gyerek holtan fordul le az ágyról." [39.], „Nagymamába ütköztem, aki sipítozni kezdett, hogy az ő unokája nem fogja egy drogos vérét szívni, micsoda dolog ez." [69.]), akár a párbeszédekben: Akkor most sütök neked vérpalacsintát. Elkapok pár szimpatikus, kövér patkányt a lépcsőházban... Valószínűleg rémült képet vághattam, mert nagymama hozzátette:- Azért egy kisgyereket mégsem kaphatok ki a homokozóból! Fényes nappal!" (65.) A Finnugor Vámpír sajátos időszemlélete annak a posztmodem belátásnak a fényében értelmezhető, amely szerint a fiktív és reális idődimenziók felcserélődnek, egymásba mosódnak és visszaértelmeződnek a jelen felől. Jeme nagymamája a maga 235 évével sajátos idődimenziót képvisel még a regény fiktív idején belül is. Párizsban Robespierre szólította meg („Takarja be a keblét, polgártársnő!" [80.]), Liszt Ferenc teperte le egy zongorán, Jókait a mai napig nem tudja elfelejtem, Kierkegaard feleségül akarta venni, Teller Ede is egyszer utána nézett, sőt Oscar Wilde egyik közöletlen aforizmáját is neki köszönhetjük: „A házasság méltó lezárása egy szép kapcsolatnak..." (52.). Hosszú élete alatt a nagymama Lamia Constantinescu néven volt román bárónő Párizsban, Elisabeth Bathoriként jelent meg Bécsben: ez nemcsak az identitás hagyományos egységének kétségbevonásaként fogható fel, hanem a posztmodem identitás szövegszerű, fiktív kiterjesztéseként is olvastatja magát. Ráadásul, ahogy az identitás nem konstans, instabil jellege válik nyilvánvalóvá az olvasás során, úgy egyre több, monolitnek hitt minőségről derül ki, hogy tetszés szerint reprodukálhatók, átírhatók, átjárhatók. Ilyen plauzibilis és cserélhető minőségnek tűnik a profi vámpír nagymama nemzethez való tartozása éppúgy, mint a haza fogalma. Hol román, hol magyar, esetleg osztrák, miközben hazáját is bátran váltogatja. Mindazonáltal nemcsak a nemzet és a haza fogalma dekonstruálódik, hanem ezek a dekonstruált fogalmak is ironikus jelentést kaphatnak, legalábbis erre figyelmeztet a szöveg: „Mondhatnám, hogy a nagymamám kozmopolita, mert sokfelé járt már a világban, és bármelyik országban rögtön otthon érezte magát. De biztos, hogy egy világpolgárnak »Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország« feliratú, Nagy-Magyarország térképét ábrázoló fajansz fogmosópohara van?" (9.) A regénynek azok a passzusai, amelyek identitás és tér kapcsolatait tematizálják, szintén döntő fontosságúak az értelmezésben. A cselekmény fiktív tere Budapest, s a várost Jeme nézőpontján keresztül ismerhetjük meg. A meglepő nem az, hogy Jeme mint külső szemlélő mutatja be a várost 169
