Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Móricz Zsigmond: Tükör
gatja és új, folyamatos számozással jelzi, hogy tartalma sorozatnak készül. A darabok elején, valószínűleg a köttetés után, tartalomjegyzéket készít hozzájuk, pl. a IX. kötethez: „Szatmár és út 701-835 Debrecen 836—44 Leányfalu] 845-/929-/1129-/1191-/1348-1477 Budapest 865-922, 114, 1319-47, 1465-76 Barsendréd 979-1113, 1417-64 Érpatak 2224-22 A főhercegnő fűzője 1131-45 Vonaton 1179 Háború 1201-1318 Hajón 1361Nagymaros 1371-86 Esztergom 1386-"4 Mit árulnak el a helyszínek? Miért éppen Érpatak, Esztergom, vagy másutt Barsendréd, miért Rozsnyó? Okozat vagy következmény? A tartalom fontosabb vagy a topográfiai rögzítés? Balzaci körkép? Nem, családi darab a könyvespolcon. Megírandó családregény? Nem. Az író saját bevallása szerint meg szeretné írni „az egész háborús epochát". A főszereplő nem Móricz Zsigmond, hanem számos ismert és ismeretlen: Janka, a gyerekek, a kis cseléd, a szomszédasszony, az anyósok, a testvérek, Zsigmond és Janka szélesebb rokonsága, írók, művészek, barátok, barátnők, polgárok, parasztok, kávéházi vendégek, utasok, járókelők, egyszóval bárki, bárhol, amerre a jegyzetfüzet tulajdonosa jár. Hiába írja a VIII. kötet5 elejére: „Az én édesemé voltam az esztendőben Zsiga dec. 31. 1915.", a Tükör, ahogy Móricznak számos írásával előfordul, indulatokat vált ki feleségében. Két könyvecske annyira meg van szaggatva, hogy a belőlük válogatott szövegek közlése különös kompilatív készséget kívánt. Nem tetszettek Jankának saját elejtett szavai vagy rokonaié? Az intimitás, az erotikus felhang? Valóban tekintettel kellett lennünk a válogatáskor, mit bír el a magánjegyzetekből a széles olvasóközönség. Az eseményes „napló" már nem Janka és Zsiga közös ügye. Ami Janka szemszögéből „mi"-történet, az Móricz számára az „én" felfüggesztéses állapota, aki beszél, és aki ír: egyes szám harmadik személy, szerep. O, aki az Apolló filmszínház sötétjében ír, a sorok kuszák, alig olvashatóak, egymásra futnak, ahogy lépést akar tartani a pergő filmkockákkal, s közben megjegyzi: „ahogy a haját elsimítja, ezért érdemes volt". A megfigyelő, aki a Wiener Kon- certverein hangversenyén a Vigadóban saját írásának zaját is feljegyezni találja: „oly csönd, hogy a ceruza karcolása hallatszik". Zenét hallgat, de inkább Apponyi Albertet és a sorokba ültetett (hátat, vállat, nyakat, hajat, profilt mutató) élő mellszobrokat figyeli. „Itt megjelent előttem egy darab élet. Vágy támadt bennem, hogy megismerjem, megértsem és lerögzítsem ezt az életet..." Az idézet nem a Tükör mottója, A boldog ember előszavának részlete. Talán a Tutor-koncepciót viszi tovább a regény műfajában, és mindez még annak zajos, rendeltetésre váró előzménye. Valószínű, ugyanis a Jószerencsét című regény jegyzeteit és töredék szövegvariánsát a Tükör II. kötetében találtuk meg. Munkamódszer ez, ahogy Móricz hagyatékában a fennmaradt összegyűjtött, feliratozott, köttetésre előkészített jóval később keletkezett kéziratcsomókból sejthetjük. Még nem tudjuk, milyen szerepben ír. Már a szerző? A narrátor? Vagy egy névtelen megfigyelő, egyhelyütt említett „nildeme",6 aki nem árulja el kilétét? Csak annyit ^ Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára, M. 100/4995/3. 5 OSZK Kézirattára, Fond 502/1. 6 Móricz első kéziratos könyvének, a Fehér könyvnek jegyezte mottójául: „Nil de me" (Semmit magamról) 103
