Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Egy ferde pulpit; Vert hadak és feléledt remények (versek)
Tandori Dezső Egy ferde pulpit (Duinói + I tétel, Múvment, Berdának) Ottani valóságokra valló bármi utalás ottani valóságok elfogadása. Itt és most: csak az elmúlt dolgok. Egy ferde pulpit, van, nincs, melyre fejem lehajtom, van, nincs, mint W. S. mester kutyája gazdája lábára, de ennek sincs stilizálása, és mire elgondoltam, „fölfedeztem" újra a Klee-sírfelirat változatát, mit magam faragtam, s rájöttem, mely pedánsan ostoba, hogy egy síron áll, bármi igaz s mély, egy síron, mely még mélyebb, ott, hogy valaki e Földön nehezen elérhető, mert egyképp lakozik a holtak s a még meg nem születettek közt, ah, hát hol lakozna, ha nem a holtak közt, vagy az örök életben éppen, és még a kulturális tévécsatornán is csak egyre a holt költőket hozzák, költők-írók, színészek, festők (Csopeen, a kől-tőőő!) bárzongorára való halála hírét, sosem azt, hogy most, e pillanatban költő, festő stb. születik, hát hogyan állhat egy síron ily felirat. Igen, oly szép lenne minden, ha ihletett percekben hinnénk! En átértékeltem ezt, mint Szép Ernő az alkonyatot átnézte, át, hogy „telefonon nehezen vagyok elérhető”, ez legalább így van, ennyit változott a világ, oligarchái kripták híreire ébredek, s mint W. S. mester ennek virtuóza volt, nekem nem kenyerem a stilizáció, úgy vagyok vele, mint Michael Uhrmann, a síugró, mit tudom én, a garmischi sánccal, nem kenyere. írtam hát, de nem a Mester modorában, ezt még a villamoson hét kiló krumplival, tíz doboz sörrel- ah, békít! se úgy el nem butít, hogy valami azért eszembe ne jutna, se harciasságra nem serkent -, sportlappal (Michael Uhrmann!), bámultam csak magam elé, s a Döbrentei térnél Totyinak taposót tépni, kései taposó, december 30-án, a komoly súllyal leszálltam, s mi ugyan nem a mélyekből, 15
