Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Egy ferde pulpit; Vert hadak és feléledt remények (versek)

sírokból, avagy magas Duinókból (érezzük Klee és Rilke hasonlóságát? s hogy a kelet-közép-européer W. S. mester is mennyire az ő zsánerűk még? bár Eliot is stilizált, tematizált és stilizált - így töprengtem a krumplival, a sördobozokkal, ja, és a köztük töredelmező szépséges, szintén Totyinak vett salátákkal - hol eszek én salátát?! -, tematizált és stilizált Eliot, arról beszélt, hogy szabad barackot ennie, írtam a minap, felgyűrt nadrágszárral a tengerpartra menni néki csakígy, fenébe, rájöttem, hízok, akkor meg mindegy a sör, majd valami lesz, stilizál és tematizál Eliot, nekem azonban a költészet nem a téma... elrontom, nem a forma tematizálása, hanem a téma formalizálása, ezt se hittem volna, hogy egykor ez így lesz, megcsusszannak kis kerti házak, ja, a tigris rájuk bömböl a lenti bozótból), leszálltam, s taposófüvet (fűfajta) szedtem.

Örökké, persze,

örökké tart sok minden, csak az idő ér véget. Kik otthonosan

forognak, s ahol, én meg se mozdulok, és egy vonatfülkébe

értelmetlenség volna beülnöm most már. Nem elviselhetetlen:

értelmetlen, haszontalan. Nem is olyasmi, mint - nagy fekete

táskámon, ügyetlenül előkotort szamárfüles füzetembe

felírtam - hogy ha már valakit magamnál is jobban

szidalmazok, ott véget kell vetni. És hogy jobban jár a stíl,

ha másmit korholok, mint ha magamról szólok, amott az Hiedelem betartatik

még jó-rossz. Lassan az iholi Kártyabajnokság

legjelentéktelenebb (mi az? egyébként) klubjainak egy-egy meccse

is érdekesebb, mint a nekem nézhetetlen olasz klubok,

mint a (hát ezt is meguntam!) brit bajnokság, mint a... mint a... múzeumok,

egy múzeumi meghívó zuhant be telefonon.

Hogy felírtam a villamoson, megújrázva, ezt a „telefonon nehezen vagyok elérhető"-t. Épp akkor, valahogy. Persze, na nem? ez azért valahogy érintett, viszont ha más van telefon-közeién, más veszi, nem veszi fel a kagylót, ez is nyilvánvaló.

Igen, ha hinnők, hogy jutalmunk van, mert halottat tiszteltünk!

Duinók: oligarchák. Nem ezek a marhák, kik itt vannak, az olivárgarchák és a zoligarchák, kiknek megstilizált meccséről W. S. mester modorában írni mégis: elvetettem. Van, ami csak úgy volna az emberen, mint tehán ruhadarabja, szegény Klee sírfelirata is elhibázódik, bár önmagában tökéletes. De az élet nem kevésbé reménytelen a halálnál, lásd az én telefon-ügyem, mindig akad, aki a kapcsolat őre, mondom, ha jóra, ha rosszra.

Nézd, mondtam valakinek, a valami Oligarchája és a Semmi Oligarchája (s

nem ápolom e kapcsolatok egyét se, szegény Klee

nem is nagyon ápolhatta, Rilke más, rózsatövis stb. a hegyen)