Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)

korántsem fenékig tejfel, s hogy könnyelműen közzékiáltott ígéreteinek többsége teljesíthetetlen.

Lassacskán életünk részévé válnak ezek a négyévente ismétlődő őrségváltások. Nem is lenne különösebb baj velük, ha szerényebb költséggel s kevesebb cirkusszal mennének végbe, s főleg: ha az új nem azzal nyitna új fejezetet, hogy elődje ültetvényeit felszámolja, építményeit lebontja. Lehet, hogy nagyon együgyű vagyok, de úgy vélekedem: egy ország kormányzása elsősorban szakmai munka; akárcsak egy tudományos kutatóintézeté vagy egy erdészeté. Vajon milyen következményeket vonna maga után, ha az újonnan kinevezett kerületvezető erdész sorról sorra kihúzkodná az elődje ültette facsemetéket? Előbb-utóbb valamilyen zárt osztályon találná magát alighanem. Az elmaradt, elmulasztott faültetések pótlása persze más megítélés alá esik. Ilyet azonban kormányváltások után ritkábban tapasztalhatunk.

*

(Végigírtam s befejeztem a minap megkezdett verset. Okosabbat s hasznosabbat vajon tehettem volna ez idő alatt?)

*

Szikfilm: e szokatlan című alkotás a Lakiteleki Népfőiskolán rendezett filmszemle egyik lenyűgöző darabja. Alkotói egy másik, több mint kétórás pályaművel is beneveztek a szemlére (Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele - egy valaha élt vajdasági festő-őstehetség életéről), el is vitték az első díjat. Hozzám ez az alig húszegynéhány percnyi film a szemlén látott összes többinél közelebb férkőzött - egészen legbelülre. Miről is szól? Voltaképp semmiről. Nem történik benne semmi azonfelül, hogy egy tízéves forma félmeztelen kisfiú bóklászik s tesz-vesz nagyjából ugyanazon a napverte, kiszikkadt vajdasági tájon, ahol a Kukac Péterről szóló film cselekménye is játszódik. Valószínűtlenül tágas égbolt, fában szűkölködő, száraz lapály, televényeivel, kifakult szikes foltjaival. Dűlők, kukoricások. Egy betonépítmény félbemaradt falai. Kísérőzene: nincs. Szöveg: nincs. Egyetlen szó sem hangzik el a filmen. Csak a természet, a teremtmények, az elemek hangjai: szélzúgás, dongózümmögés, madárcsicsergés. Pacsirta fönn az égen. Lenn: a száraz rögök s a lerágott, lekopott fűtors ropogása a kisfiú agyonhasznált szandálja alatt. A lépések koppanásai, csusszanásai, a fekete nyárfák levélcsattogása. Ahogy a gyerek egy hosszú zsineggel keresztül-kasul beszövi az alacsony betonfalak közét, majd sima fehér kavicsokból valami ábrát - de inkább: jelet - rak ki: maga a kész csoda. Maga alkotta kis játékai, építményei révén szavak híján is a leikébe látunk. Aztán ismét a szikföld sebekkel teli teste, arca. A fiú távoztában zsugorodó, törékenyen is eleven kis alakja. Ahogy valamit szemügyre vesz, figyelgeti. Feltámad a szél, fúj egyre erősebben. A gyerek leheveredik, majd széttárt karokkal hanyattfordul a szikes puszta egy kiaszott fűvel borított foltján. A kukoricás. A fakóra száradt, szablyaéles levelek. Zörgésük, surrogó susogásuk. A fiú felkuporodik egy fehér oszlopkezdemény tetejére. Úgy ül ott, akár egy bálvány. Majd ismét: a ragyogó égbolt fényessége. A gyerek ámyékvető ujjai közül előnyilallnak a nap sugarai. Araszoló kéz-ár97