Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (IV. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)
Ebben a kérdésben még az a meggyőződés is benne rejlik, hogy az újságíró bármiről írhat, bármilyen témát feldolgozhat. A világ különböző részeiből keresnek telefonon a kiadók: utazz el Kínába, ott most fontos események zajlanak; más valaki ezt sugallja: utazz Koreába, írjál könyvet Kim ír Szénről, aki rövidesen meghalhat - ez nagyon aktuális téma. Szóval, egy sereg megrendelést kaptam már, amelyeket nem tudok elvállalni, mert már nincs időm, más tervek foglalkoztatnak; ráadásul nem tudok könyvet írni olyan témáról, amely nem ébreszt bennem semmiféle élményeket. Ezért aztán a következőket szoktam válaszolni kiadóimnak: nem írok Kim ír Szénről, mert semmiféle, sem pozitív, sem negatív érzelmi szál nem fűz hozzá - ez az ember engem nem érdekel. Nem írhatok könyveket érdektelen megrendelésre, mert én minden könyvemet mélyen átélem, minden könyvem nagy érzelmek, töprengések eredményeként születik meg, és olyan dolgokról szól, amelyek fontosak nekem, amelyek közel állnak hozzám. (uo.) Korai könyveimet jó ideig nem olvasták, s emiatt én nagyon szenvedtem, szomorú voltam és csalódott. Első könyvem 1962-ben jelent meg, amikor Afrikában éltem és dolgoztam. Időről időre hazajöttem, s olyankor láttam, hogy könyveim ott hevernek eladatlanul a polcokon, ami Lengyelországban mindig rossz ómen volt. Ismerőseim tanácsokat adtak: Többet kell írnod az itthoni eseményekről, ilyen és ilyen hangnemben. Én azonban ellenálltam. Az emberek azt kérdezgették, miért nem írok Lengyelországról - pedig én mindig Lengyelországról írtam! Mindig ezt tettem, természetesen nem szó szerinti értelemben, egyenesben. Meg voltam róla győződve, hogy eljön az idő, amikor az emberek majd olvasni fogják a könyveimet, méghozzá az én feltételeim szerint. Igyekeztem elmondani, hogy az, ami ott, távol történt, itteni embereknek volt fontos, és az olvasóknak ezeket az összefüggéseket meg kell érteniük. Nem adtam fel az elveimet, nem változtam meg. Hittem abban, hogy végül csak eljutok az én olvasóimhoz. (Na ile jgzyków przetlumaczono Cesarza?, Ryszard Kapuscinskival beszélget Carl Tighe, [in:] The Works, The Welsh Union of Writers, 1991.) Voltak, akik azt tanácsolták, írjak izgalmasabb, kalandosabb dolgokról, akkor majd veszik a könyveimet. Elutasítottam ezeket a javaslatokat, mert a magam módján akartam írni, és hittem abban, hogy eljön a pillanat, amikor lesznek olyan olvasók, akik elolvassák könyveimet, akik értékelni fogják, elismerik az ilyen típusú irodalmat. Tudtam, hogy amit írok, az olyan, új típusú irodalom, amely nem illik bele sem a klasszikus riport, sem a klasszikus elbeszélés fogalmába. Tudtam, hogy ez olyan, másfajta irodalom, amelyre az olvasó nincs felkészülve, amelyet nem fog elfogadni, mert minden újdonság nehezen elfogadható. Tisztában voltam azzal, hogy várakoznom kell, türelmesen. Mikor vették észre az olvasók a könyveidet? A hetvenes évek közepén, vagyis közel húsz évet vártam erre a pillanatra, folyton szem előtt tartva azt az alapelvet, hogy saját stílusomat kell folytatnom. 93
