Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Kovács András Ferenc: Kavafiszátiratok (versciklus)

Szobám négy fala

Tudom, hogy nálam minden oly szegényes, s más díszlet illenék kopár barátaimhoz - más díszek kellenének itt nekik, sokkal nemesbek, jóval gazdagabbak, dúsabban fénylők s tekintélyesek.

De mi értelme, s van-e értelmük ezeknek a fennkölt szavaknak?

Az én falaim fölötte állnak mindennek, s kiváltképp választékos modoruk van: ók ugyanis nem az ajándékaimért szeretnek engemet.

S ebben a tekintetben egyáltalán nem hasonlítanak az emberekre.

Mi több: ók tudják azt is, hogy csak egy pillanatra fogadtak be bennünket, hogy csak egy pillanatig őrizgetnek még engem a dolgaimmal és fölgyűlt ügyeimmel itt. Minden búm, örömöm, bajom, minden, amit most birtokolni vélek itt, eme földi világon,

hamar elmúlik, semmibe tűnik. A falak tartósak, mozdíthatatlanok maradnak, s érzéketlenek: nincs mit kezdjenek ilyesfajta ajándékokkal. Magas kort érnek ók, megszázszorozódva léteznek, mit se kívánnak, semmit sem várnak az én rövid életemtől.

(1893. március)