Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Danyi Zoltán: Mindenhol ugyanaz; Az érthetetlenről szól; Mint az áramütés
Danyi Zoltán Mindenhol ugyanaz A szállingózó hóesésben egy német festő előszedegeti legfrissebb képeit a hamburgi piacon, derűs arccal fa törzsnek, székeknek, padoknak támasztja őket. Néhány száz kilométerrel nyugatabbra, a tengeren túl, egy fiatal bemondónő hajnali kettőkor élénkpiros selyem hálóinget ölt magára, ágyba bújik és könyvet vesz a kezébe. Tokióban, ahol délután van, sőt már alkonyodik, egy nagyszabású tárlat ünnepélyes megnyitóján az amerikai kultúrattasé egy világhírű fotóművész kiállított portréit elemzi, lelkesen magasztalja az újszerű látásmódot. Egy szürke kisvárosban a nyugalmazott ügyvéd a cipőjét fényesíti, bekeni fekete cipőkrémmel, majd durva ruhával erősen dörzsöli. Egy eldugott tisztáson, valahol az orosz erdőkben, a fák között átszűrődik a gyenge délelőtti napsugár, és egy frissen borotvált író éppen ebben a percben teszi ki a pontot fő műve végére. Délebbre, jóval délebbre a tenger sötéten imbolygó massza; a távolban megmegcsillannak a hullámok, és egy repülőgép-hordozó anyahajóról vadászbombázók emelkednek a magasba. Egy állott levegőjű lakótelepi lakásban egy jelenleg éppen holland állampolgárságú férfi forró csokoládét tölt magának egy kerámiabögrébe. És ebben a pillanatban egy helyi érdekű vonat „befut" az elhagyatott állomásra: csikorognak a fékek, a mindössze két kocsiból álló szerelvény , akadozva lassul, majd végre megáll, és a kalauz nagy zajjal kinyitja az első kocsi lépcsős ajtaját. Hosszú, őszülő hajú, bőrkabátos alak dugja ki a fejét, majd a fogódzót keményen megragadva határozott mozdulattal leszáll. Mindenhol ugyanaz történik. Mindenhol ugyanaz, legfeljebb egy kicsit másképp, jelentéktelen eltéréssel. Bágyadt téli nap süt át a felhők között, mikor az őszülő illető leszáll a vonatról, és fölhúzza a cipzárat bőrkabátján. Miközben elmegy a szemlátomást már régen használaton kívül helyezett állomásépület előtt, akaratlan pillantást vet a lelakatolt bejárati ajtó tövében levő fagyott kőkútra. A központ felé indul. Régi házak mellett halad el, lerobbant régi házak mellett. Mintha egy nyomornegyedben volna. Zsebre tett kézzel megy. Ha jól emlékszik, erre kell lennie a piactérnek. Onnan nincs messze a part, ahol - ha minden igaz - a játszótér van. A felhők közben eltakarják azt a kis napfényt is, ami eddig átszűrődött. Ahogy beborul az ég, sötétebb és hidegebb lesz. * * Részlet a Pszichoszomatikus életrajzok című könyvből (Etna, 2004) 39
