Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Hózsa Éva: Versek

A dilettantizmus és a provincializmus veszélye (főként a jelenlegi átmeneti állapotban) a fiatalok megszólalása esetében is fennáll, de arra tekintettel kell lennie mindenkinek, hogy a kategóriák átértékelődnek. Minden új, egyéni hangra, szabad szólamra reflektálni kellene. Csak a polifóniából, a szabad térből, tág horizontból alakulhat ki távlatos, új érték, amely valószínűleg eltér a konvencionális elvárásoktól. Ma nem lehet oly módon beszélni a helyi színekről vagy a falufóniáról, ahogy Szenteleky idején vagy a hatvanas, hetvenes években tették. A mozgóképkultúrán felnövekvő új nemzedéket közel lehet hozni az irodalomhoz, sőt a regionális keretekhez is, itt a dialóguson alapuló színvonalas oktatásnak, az interaktív egyetemi képzésnek, illetve a vitára is lehetőséget adó, sőt sarkalló folyóiratoknak, igényes kritikai megnyilatkozásoknak lehetne nagy szerepük. A polarizált irodalmi nézőpontok ugyan mostanában is működnek, mert a szekértábor- töredékek és a magányos vitázók léteznek, de igazi dialógusakció ritkán alakul ki, legfeljebb személyes vagy néha személyeskedő monológ. Kritikai életről sem igazán beszélhetünk (ilyen szempontból különösen aktuális az említett Új Symposion-számok újraolvasá- sa), inkább elemző recenziókról vagy irodalmi tanulmányokról, néha újszerűén ható esszéisztikus megközelítésekről, amelyeket viszont csak a szűk szakma követ. Kultúra és irodalom kapcsolatának megítélése szintén fogas kérdés, a fiatal alkotók szempontjából többnyire összefonódik a kettő. Ok tudatosan futnak ki a szövegkeretből, az interdiszciplináris tendencia erősödik. A kultúrával kapcsolatban igazat adhatunk Camus-nek, valóban a véletlen attribútuma fűződik hozzá, jó és rossz egyaránt fogyasztható. Az igényes kínálat és a mércefelállítás azonban pillanatnyilag még zajtalanabb, mint a háborús, nacionalista mítoszt gyártó állam időszakában, illetve ennek elmúltakor, amikor aktív sziget-tettek valósultak meg.

De mi is jellemzi az elmúlt évek itteni irodalmát? A veszélyhelyzet, a múlandóság megerősítette a régióhoz való ragaszkodást, helyi és magánmítosz, valamint regionalitás összefüggését. Nem véletlen például a néprajztudomány felfejlődése, a helytörténeti szövegek, az emlékiratok, naplók elszaporodása. Az elmúlt évben sokat foglalkoztam a szociográfiai szempont és a mitológia egybefonódásával. A költő- és író-szociográfusok legtöbbször egyértelműen a merőleges mozgáspályát választották, a mitológiai és vallási mozzanatok felerősödtek, az ima, a fohász műfajként is jelen van a szülőföld vonatkozásában, sőt Németh István Biztató című versszövege a ráolvasásszerű biztatót alkalmi műfajjá emeli. A mítoszból való kiszakadás általában mítoszkeresést eredményez, a mítoszból kiszakadó egyén mítoszt teremt. Az írók többnyire az emlékek, a szülőföldhöz és a családi mikroközösségekhez fonódó emléktöredékek között bolyongnak, amelyek a jelenvalót és a nagy álmokat is összeroppanthatják. Az idő szinte térré változik át, illetve sűrűsödik össze, csak az nyújthat valamiféle megváltást, ami a szenvedés kiindulópontja is. Ez pedig a szülőföld és a magyarság maradásának helyzetfeltárása. Folytatódik tehát a vita az irodalom, illetve a szerzői magatartás funkciójáról, az itt élő íróval kapcsolatos erkölcsi és egyéb elvárásokról, illetve tevékenységének tér- és időbeli távlatból való megítéléséről. A válságtudat és a múlandóság közérzete erősebb a pezsdülésképzetnél. A letűnt, pontosabban letűnőben lévő ideológia ugyancsak jelentős mozzanat. Érdekes, hogy a közelmúltban éppen a lokális lírai versek, illetve az epikus mozzanatokat tartalmazó lokális versek szaporodtak meg. A szűk tér a lírai én vonatkozásában a legbiztonságosabb táptalaj, ugyanakkor az anyaországi lírára is olyannyira jellemző parodisztikus hozzáállást, nyelvjátékot is többen képviselik, noha a szövegköziség és az irónia a lokális lírai versek dimenziójában is erős. A változás(tudat) beszéde az epikával áll kapcsolatban, ezért emelhető ki az újabb lírai versekben egyre gyakoribb, egyre erősödő epikus mozzanat. Az esszé, az esszéisztikus tanulmány ugyancsak egyéni, dinamikus nézőpontú beszédmód.

12