Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?

nem érdekli a B. által emlegetett „megélt és megszenvedett felhatalmazás" specifikuma, valamint a hangsúlyos „egyedül a te számodra" megszorítás, annyiban annak megértéséről mond le, hogy miféle Auschwitzot milyen értelemben akar visszavonni, illetőleg gondol visszavonhatónak az öngyilkosságra készülő író. Holott meglehetősen világos - és B. „önként" és mániákusan Auschwitz uralma alá vetett életéből is egyedül ez következhet -, hogy Auschwitz szülötte Auschwitzot sem történelmi, sem metafizikai, sem morális, sem szemiotikai-kulturális értelemben nem akarhatta eltörölni - s még ha akarta volna is, erre a Judittal való házasságuk történetét elbeszélő regény (130. o.) elégetése nyilvánvalóan alkalmatlan gesztus lett volna. Viszont tudható: Juditék abszurd házasságát, amíg fennállt, az a hallgatólagos és, mondhatni, perverz egyezség működtette, hogy Judit B. mellett és B. által megéli (hogy megértse) sehogyan másként megélni nem tudott, ám valamiféle titokzatos tehernek, fojtogató rejtélynek érzett zsidóságát; hogy - amiként B. maga is - folyamatosan Auschwitzot éli („persze egy Auschwitzhoz magához mégsem hasonlítható Auschwitzot, amelybe azért ugyanúgy bele lehetett pusztulni, mint a valódiba"; 135. o.). Lehet, hogy B.-t a környezetéből többen omnipotensnek képzelik; ő maga, e tekintetben legalábbis, nem esik ilyen hübrisz bűnébe: ő - talán öngyilkosságával is, de még inkább e pusztításnak a kettejük együttélését felmutató és konzerváló művére való kiterjesztésével - egyedül ettől a „saját, külön bejáratú" Auschwitztól (amelybe mindazonáltal „ugyanúgy bele lehetett pusztulni, mint a valódiba") véli megválthatni és akarja megszabadítani Juditot. (Önkéntelenül fölvetődő kérdés, ám csupán a műből igazolhatatlan és cáfolhatatlan spekulációkhoz vezethetne, hogy honnan tudta - s kivált ilyen bizonyossággal - B., hogy volt feleségének az új házasságba való menekülése s a régit mindenben tagadni látszó új élete nem jelent [kijgyógyulást, hogy tehát Judit valóban, új házassága és gyermekeinek születése után évekkel is rászorulna arra a felszabadításra [szintén a felszámolás egy neme!], amelyben ő részesíteni akarja. S ha tudta, mire alapozta azt a vélelmét, hogy ő képes lehet felszabadítani?) Indokoltnak tűnik tehát személyre szabott és őszinte, sajátos módon egyszerre metaforikus és konkrét jóvátételi gesztust (kísérletet) látni a kézirat-elégetési utasításban. Mégis, ami az aktus eredményességét illeti, a máskülönben helytelenül (vagy talán inkább: nem a megfelelő értelmezési horizontban) okoskodó Adámnak lett igaza: e konkrét, speciális esetben is az derült ki, hogy „Auschwitz nem visszavonható", hiszen Juditnak a múltjának hátat fordító, azt mintegy a szőnyeg alá söprő boldogsága összezúzódik az Adámmal folytatott éjszakai beszélgetésében (az első, tabukat, óvatosságot és tapintatot félrevető beszélgetésükben) fokról fokra föltáruló múlt súlya alatt. A múlt, a „bélyeg" visszavonásának szándéka tehát kudarcot vall, megtörik Auschwitz kijátszhatatlan, jelent és jövőt egyaránt a bilincseiben tartó hatalmán. Van azonban a Judit-Ádám nagyjelenetnek egy olyan vetülete, avagy perspektívája, amely fölemeli a történetet a (mégoly fontos, mégoly szimptomatikus) egyéni sorsok szintjéről, amely perspektívát tehát, ha mégoly idegen is a regénytől a közvetlen didaxis, illetve bármiféle világjobbító recept, tanulságnak mernék nevezni. Hiszen mit lehet akkor az „Auschwitz" nevű örökséggel (és örök-séggel) kezdeni? B. sorsa azt példázza, hogy ebben az egyfelől metafizikai-múlhatatlan, másfelől azonban mégiscsak az időben beha- tároltan létezett botrányban életfogytig berendezkedni lehetetlen, ha valakinek a fennálló viszonyokra, az („úgynevezett") valóságra való nemet-mondása egy, végül is mesterségesen fönntartott „Auschwitz-imitáció", akkor ez a „Nem!", ha a viszonyok változásának következtében elbizonytalanodik, legitimitása meginog, szükségképpen kimondója- perpetuálója ellen fordul. Judit menekülésének (ámbár késleltetett) kudarca arra int, hogy a szintugyanolyan mesterséges tabula rasa roppantul kockázatos, költőien szólva: az emlékezetből kitörölni próbált auschwitzi kémények füstje hosszú évek múlva is elhomályosíthatja a napot. A megoldás elég kézenfekvő: hagyni kell Auschwitzot elmúlni, átvándo120