Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?
nak a sírnak, amelyet mások kezdtek el megásni nekem a levegőbe" (id. kiad. 83. o.). Az írás tehát - akár parancsvégrehajtásnak, akár sorsbeteljesítésnek hívjuk - a beszélő számára annyit tesz, hogy munkájának bevégzése (: a sír elkészülte), azaz az elnémulás, a teljességgel és menthetetlenül fölöslegessé válás felé írja magát. Utolsó művének befejeztével feladata-szolgálata véget ért, sírja készen van; illendő azt késlekedés nélkül elfoglalnia. Talán kissé szokatlan magyarázata ez egy öngyilkosságnak, de a két regény szövege kétségkívül támogatja, nem szólva arról, hogy ez a metafora (amelyet B. minden jel szerint nagyon is komolyan vett) az öngyilkosság módját, mármint a morfiummal való elkövetését is megmagyarázza: B. teste súlyát-anyagát nem tudja átadni a tűznek, amint ez az auschwitzi áldozatokkal történt, de le tudja oldani lelkéről-szelleméről a testet: a morfiumhalál „fellebegés-típusú" halál. Harmadik nekirugaszkodás gyanánt tegyünk kísérletet B. visszavonó gesztusának értelmezésére! A „visszavonás" megnevezést B. interpretációként, illetőleg szándékára rávilágító magyarázatként mellékeli azon utasításához, hogy Judit égesse el a rá kifejezetten ezzel a céllal bízott kéziratot. Judit elbeszélői szólamában olvassuk, B.-től való idézet gyanánt, ezt a részt: „Neked kell elégetned az iratot [...], akin énáltalam Auschwitz - ártatlanul és Auschwitz ismerete nélkül - a legmélyebb sebet ejtette. [...] ...a megélt és megszenvedett felhatalmazás alapján számodra, egyedül a te számodra, visszavonom Auschwitzot" (147 k. o.) Ez, úgy tűnik, világos beszéd, legalábbis a Judit és B. „együttélésének történetét, házasságuk predeterminált kudarcát ismerő számára, a gesztus hátterét azonban - kivált ha konkrét kontextusát és valós következményeit is tekintetbe vesszük - bajos lenne egyértelműnek nevezni. Jelzi ezt az is, hogy a B. kinyilvánított szándékába Judit által kétségkívül beavatott Ádám is - a darabban természetesen B. „képzelete" szülte és mozgatta alakként! - kétféle interpretációt rendel a kézirat eléget(tet)éséhez, illetve „Auschwitz visszavonásának" deklarált szándékához. A dráma befejezésének korábbinak feltételezhető, szabadverses változatában „talán tudat alatti bosszú"-nak nevezi Judit részéről a kézirat elégetését (151. o.); bosszúnak, amiért B. megpróbálta megölni, illetőleg házasságuk tartamára meg is ölte, sőt bűnnek fogva fel, még büntette is az asszonyban az anyává válás iránti ösztönt. Nem biztos, hogy ez az értelmezés nem számol azzal, hogy Judit B. határozott utasítására cselekedett, amikor megsemmisítette a regény kéziratát; e föltételezés hátterében állhat az is, hogy B. így akarta volna fölkínálni volt felesége számára - mintegy jóvátételül - a bosszú eszközét és módját. Nos, ez nem csupán nem bizonyítható, de valószínűtlen is. Meggyőzőbb Ádám másik értelmezése (a jelenet másik változatában), hogy tudniillik - s ez meg is felelhetett B. szándékának - Judit a kézirat megsemmisítésére vonatkozó utasítást végrehajtva „valamilyen misztikus egyesülés élményében részesült". Ez esetben valamiféle, akár freudi alapon elképzelhető behelyettesítés működtette, töltötte meg tartalommal a gesztust; ami (Judit saját beszámolója [147. o.] szerint is) egyesítette őket: a teremtő szerelem helyett a cinkosság a pusztításban. (Ha így van, ez arra utal, hogy B. a maga módján valóban szerette, haláláig szerette Juditot, s ha anyává nem tehette, tilalmas lévén számára (Auschwitz!) létének utódokban való meghosszabbítása, akkor legalább társául fogadta a számára egyedül lehetséges műveletben: létének, művé formált, bizonyos értelemben a valóságosnál valódibb létének a fölszámolásában.) Ámde mi a helyzet a gesztus B. által deklarált jelentésével, „Auschwitz visszavonásá"- val? Itt is érdemes tekintetbe venni és összevetni a művelet tényleges eredményével Ádám interpretációját. Ádám szerint egy ilyen gesztus nem lehet érvényes/hatásos, minthogy „Auschwitzot senki sem vonhatja vissza [...]. Senki, és semmiféle felhatalmazás alapján. Auschwitz ugyanis nem visszavonható." (150. o.) Ez a lapidáris kijelentés morálisan nyilván igaz, az adott esetben azonban tartalmatlan. Amennyiben ugyanis Ádámot 119
