Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?
felül, illetve ellenpontozva a Kaddis-béli „Nem!"-et, gyermekek születtek, akiknek (szintén „nolens-volens") közük van Auschwitzhoz, mondhatni jussuk van rá, akik számára ennélfogva - amennyire ez lehetséges egyáltalán - szintén hozzáférhetővé kell tenni „az »Auschwitz« nevű rejtjelet"; arról azonban, hogy jövőbeli együttélésüknek van-e esélye, a darab nem szól (nem is tagadja tehát). - A regény végén visszatérünk a kerettörténéshez: Keserű, a végére érvén a ki tudja hányadszor újraolvasott darabnak, ismét a hajléktalanokat bámulja lassanként alkonyi homályba merülő szobájának ablakából, míg háta mögött „lidérces fénnyel" villog a bekapcsolva hagyott számítógép monitora. Bizonyos, hogy a Felszámolás nem kifogásolhatatlan mű: kivált első olvasáskor lehetetlen meg nem ütközni bizonyos olcsó, sokkal inkább a ponyvairodalomba, mintsem a méltán Nobel-díjas Kertész Imréhez illő kellékeken-fogásokon. Míg a „Köves" és a „Berg" például beszélő, de semmiképp sem plakatívan egyértelmű nevek voltak, addig Keserűt - éppen a hitelesség-hihetőség okán - még akkor sem szabadna az írónak „Keserű"-nek hívnia, ha valóságosan létező alak lenne, akinek ez a valódi neve. Ha B. saját születésének történetére (joggal) a „giccs" minősítést „csikarja ki" Keserűtől (44. o.), nem jogos-e akkor minimum szakállasán sablonos sztorinak nevezni Keserű saját történetét: hogy egyetlen játszmafelrúgó-őszinte lektori véleményért lecsukták, a vizsgálati fogságban megpróbálták beszervezni, hogy eleresztését a nagypolitika által a magyar államra kényszerített engedékenységnek (politikai amnesztia) köszönhette, hogy ez az egyetlen epizód, illetve feleségének az általa el nem oszlathatott (?!) félreértése tönkretette a házasságát, és hogy nélküle felnőtt fia, becsvágyó anyjának ösztönzésére, szépreményű számítógépes szakember lett, aki (alkalmasint egész nemzedékének, sőt az egész kornak a képviseletében) afféle kövületként tekint irodalmár apjára, s akivel nem találják a közös hangot? Nem tarthatjuk-e leckefelmondás-szerűen unalmasnak, amikor Keserű így beszél a „létező szocializmus"-ban megszokott termék-, illetve szolgáltatás-színvonalról: „a büfében, a másnapos lepények, a gyanús szendvicsek és a vizes kávék e szocialista menedékhelyén... [...] egy tegnapi lepény meg egy műnarancslé társaságában" (55. o.)? Nem köszön-e itt vissza valami - horribile dictu - az átkos kor sematizmusából? - S mit tartsunk arról a cinkosságról, amellyel a korábbi életének egyébként teljességgel hátat fordított, elvált feleség kíméletből (hogy B. ne legyen kénytelen regisztrált kábítószerfüggőként az általa megvetett hatóság elé járulni az államilag kiutalt adagjáért, kényszerelvo- nónak vetni alá magát stb.) ellátja a napi betevő morfiumadagokkal morfinistává lett ex- férjét, valamint arról, hogy B. olyan mazochisztikus (hősies?) önfegyelmet tanúsít, hogy e szigorúan kimért adagokból összekuporgatja az öngyilkosságra valót? Nem érezhe- tünk-e késztetést 'giccs'-et emlegetni B.-nek a regénykéziratával kapcsolatos végakaratáról értesülvén? (Persze a teátrális gesztus - „A tűzbe dobd, hogy elégjen, mert a tűz által oda jut, ahová jutnia kell" (147. o.) - B.-é, de Kertész sehol nem láttatja őt olyan fénytörésben, amelyre a szerzői irónia nyomná rá a bélyegét...) Mivel a könyvnek lehetséges olyan mélységű olvasata is, amely úgyszólván teljességgel elfeledteti velünk a fenti történet-, illetve fiktívvilág-elemekkel szembeni fenntartásainkat, még az a gyanú is jogosnak tetszik, hogy az író afféle provokatív próbatétel elé állította olvasóit: leragadnak-e vajon e hatásvadász eszközök szülte ellenérzéseiknél, vagy hajlandók kibontani a műből azokat a kérdéseket, amelyekre azután már valóban izgalmasan s az olvasó elméjét megdolgoztatva kereshető a válasz. Itt viszont újabb kérdés adódik, éspedig a Felszámolásnak a többi Kertész-prózával való „szokatlanul" szoros összetartozásából, ha tetszik, kontextusfüggőségéből. Amilyen mértékben a Felszámolás vagy legalábbis a regény igényes értelmezése a másik három „előzmény" -regény, elsősorban a Kaddis ismeretére épít, az már-már jelen regény önálló műalkotás státusának kérdés(esség)ét is fölveti. Nem azt akarom ezzel sugallni, hogy 116
