Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Bombitz Attila: Az idézőjelbe tett élet

tő, az elviselhető, a mértékletes határáig, az elbeszélés szólamát éppen magához ragadó Judit egyszer csak reflektálni kezd saját elbeszélésére, elbeszélésének módjára. Nem csak ebből az apró részletből tűnik ki, hogy Kertész mintha terhét (a trilógia több évtizedes terhét) le kívánná tenni: a tetralógia egésze megkívánja ezt a szatírjátékot, az egész életmű megtisztulási folyamatának mintegy záróakkordjaként.

B. és Judit „története" a folyamatosság, a létezés jogfolytonosságának problémáját veti fel. B. ragaszkodik az Auschwitz-konzekvenciához: a nem publikus írás által éli kétkedő egzisztenciáját. Judit B. által lesz képes reflektálni az életre. Két merőben ellentétes válasz kapcsolódik egymáshoz és válik el egymástól: B. nem csupán az életre mondja ki a maga konzekvens nemleges válaszát, előtte kimondja a jogfolytonosságra is a nemet mind a maga életében, mind regényének életében. Ez valójában a Kaddisban is már megfogalmazott nemlegesség felidézése, helyesebben Kertész immanens poétikájának ismétlés általi felerősítése. B. önfelszámolása egyet jelent a mű felszámolásával. A Felszámolás című regény fikciója szerint B. megsemmisíti, megsemmisítteti a keresett regény (a Kaddis?) kéziratát Judittal. Judit az életre adott „igenlő" válasza ebben az aktusban fonódik újra eggyé B. nemleges válaszával. Ha a Kaddis című regény a B. monológja által előtűnő szövegtestet jelöli, akkor a Felszámolás ennek ellenválaszát alkotja: B. a regényt is felszámolja, nem csupán önmagát. Judit azzal, hogy bevallása szerint (ami B. előrevetített fikciója), elégette a kéziratot, rituálisan a szöveget mint testet megszabadította. Amennyiben Judit elolvasta a kéziratot, a maga és B. történetét olvashatta, még akkor is, ha B. élt a fik- cionális eljárások distanciaképzésével (mely Kertész minden egyes művének önéletrajzi aspektusát is szemmel láthatóan, művészi módon elidegeníti). Kertész Kaddis regényének megjelenése (a valóságban), B. öngyilkossága (a Felszámolás regényvalóságában), a kézirat elégetése (a regénybeli regény valóságában, vagyis a regény fikciójában) egy időpontot fókuszál, 1990-et. Keserű, a Felszámolás valós és fiktív szereplője 1999-ben is bizonytalanul forgatja a hagyaték kéziratlapjait. Hogy túlmutassunk e valóságok többdimenzion- alitásán, azt is állíthatjuk, hogy B. öngyilkossága és a kézirat elégettetése a kertészi poétikai létmód legalább olyan konzekvens és radikális módozatát jelenti, mint Keserű évtizedes hezitálása a posztumusz publikálást, a darab utólagos színrevitelét illetően. A létmódok variálásában egyetlen kérdés marad tisztázatlanul: a fikció szerint Judit Adám- mal való házastársi kapcsolatában elhallgatja előtörténetét, reflektált helyzetbe hozott szenvedéstörténetét, B.-vel és az indirekt múlttal történő szembenézés tapasztalatát. Keserű ragaszkodása a regényhez okozza tulajdonképpen Judit „vesztét". Judit vallomást tesz Adámnak, elmondja az elhallgatott történetet, a regény kézirat elégetésének históriáját. Ádám reakciójának hatására Judit elveszíti boldog kötődését. A kéziratlapok többszörös áttételben „közvetítik" a szeretetről szóló tanítás groteszk és szarkasztikus jelenetezé- sét. A regénykézirat, illetve a feljegyzések időszemléletében mindez 1990-ben, tehát közvetlenül B. halála után kell, hogy megtörténjen. Keserű kerettörténetében, tehát a B. jegyzeteit tartalmazó idézőjeles részek előtt és után 1999-et ír a regényidő. Judit létére, létezésére, vagyis hogy a kézirat megsemmisítése és Adámmal való boldog kapcsolatának felmondása után mi történik, semmi utalást nem találunk. A Felszámolás e helyütt nyitva hagyja a fikció regényterét, ahogy nyitva hagyja a valós regényteret is. Keserű léthelyzetének, valamint az egész regény, mintegy a kertészi életmű eldöntetlenségének emblematikus voltára utal a záró/nyitó kép: a számítógép „sürgetően" villogtató és „hiábavaló" kérdéseiről van szó. Legyen-e „következő lépés" vagy inkább „mégse".

Bár rendkívül fontos a Felszámolás önreprezentációján is túlmutató metatextuális eljárásmódja, működéséivé nemcsak hogy nem idegen Kertész életművében, de e rendkívül áttetsző, finom szövésű „történetmondásban" kifejezetten éltető erejű. Kertész egyszerre teremt közös nyelvet szövegdarabjai között: legyen bármily eltérő - és komikus hatású 107