Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Borcsa János: Zsilava nem volt kávéház (Méliusz József írói számvetése)
az írói képzelet a külső, úgymond szabad világ akusztikájába helyezi át, mintegy jelenvalóvá és örök érvényűvé teszi a vörös terrort. „Hunyd be a szemedet, olvasóm! Hallod, ugye, a kerekek csattogását? Sztolipin-vagonok gördülnek ott. Dübörög a vörösvonat. A napnak minden percében. Az évnek minden napján. (...) Minden pillanatban letartóztatnak, valahová begyömöszölnek, valahová szállítanak valakit. Hallod-e azt a lármát? Az a gyűjtők túlzsúfolt celláiból jön. Hát a jajgatást? Az a kiraboltak, megerőszakoltak és megvertek jajszava." (I. 507.) Az író kiábrándultsága, jövőt illető pesszimizmusa („Zsilava marad fenn.") nemcsak a kiemelt részletben, de a „mozaik" legkülönbözőbb helyein megfogalmazódik, néhol tételvagy aforizmaszerűen. Kedélyállapotának és világlátásának pontos leírását is elkészíti a maga számára. Például a mű ötödik részében: „Pesszimisták (borúlátók) lennénk? Igen. Amióta felébredtünk. A mennyQrszág földön megvalósítható országának álmából. A hetvenes évek óta. A hatvanasokban még reménykedtünk. 1991. A mi magán pesszimizmusunk. Verjetek érte fejbe! És küzdjetek a borúlátás ellen!" (24.) Méliusz kiábrándultságát és pesszimizmusát csak akkor látjuk oldódni, amikor fiatal alkotó nemzedékekre terelődik gondolata. „A fiatalok a tiszták. Istenem, mennyi ifjú tehetség!" - kiált fel már az első tárcában (7.), majd az idézett ötödik részben biztatás fogalmazódik meg részéről: „Ti, fiatalok! Cselekedjetek! Cselekedjétek, amit mi, kivénültek meg a holtak már nem tudnak. Édes anyanyelvűnkért! Fennmaradásáért! Nemzetrészünkért. És a többiért." (24.) Megfontolandó tény, mely egy egész életmű minősítésére alkalmas lehet, hogy akit indulása és pályája első szakasza alapján lázadó költőként tarthatunk számon, valamint az elemi emberi érzelmek és a huszadik századi társadalmi eszmék patetikus megszólaltatójaként (mindössze két versciklusra utalunk ezúttal, a Ben Hepburn hagyatékára 1934-ből és az Örvénylő Párizs, népek csillagára 1938-ból), annak műveiben a pálya végén az irónia lesz úrrá (hogy egyetlen reprezentatív művével példázzuk, az 1983-ban megjelent Horace Cockery-Múzeumra, valamint a „darabokra tört elégiára" hivatkozunk). A nyelvi-sti-lisztikai szinteken éppen úgy, mint az eszmék szintjén. Idős íróként, a Zsilava-regény szerzőjeként is az irónia gyilkos fegyverével „cselekedte" azt Méliusz, amire a fiatal alkotókat biztatta. Felhívása tehát nem szólamszerű, hiszen számottevő művészi értéket képviselő alkotás, a Zsilava nem volt kávéház hitelesíti szavait. Jegyzetek: 1. Vö. Vincze Gábor (vál., sajtó alá rendezte): Történeti kényszerpályák - kisebbségi reálpolitikák II. Dokumentumok a romániai magyar kisebbség történetének tanulmányozásához 1944-1989. Csíkszereda, Pro-Print, 2003, 131. 2. Vö. i. m. 131-132. 3. Vö. Enyedi Sándor: Öt év a kétszázból. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1991,147. 4. Gáli Ernő: Számvetés. Huszonhét év a Korunk szerkesztőségében. Kolozsvár, Komp-Press Korunk Baráti Társaság, 1995, 14. 5. Vö. Tóth Sándor: Jelentés Erdélyből II (1987). Magyar Füzetek könyvei 13, 1989, 46. és 162.; Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből. Csíkszereda, Státus Könyvkiadó, 1999, 76. 6. Szolzsenyicin, Alekszandr: A GULAG szigetcsoport. I—II. kötet, h. és é. n. (1989), II., 409. (Hivatkozásaink a továbbiakban is az idézett kiadásra vonatkoznak.) 7. Vö. Borosa János: Méliusz József. Bukarest-Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2001, 165. 8. Bertha Zoltán-Görömbei András: A hetvenes évek romániai magyar irodalma, h. és é. n. (Budapest, 1983), 21. 122
