Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Borcsa János: Zsilava nem volt kávéház (Méliusz József írói számvetése)
A szovjet Gulágról készült „enciklopédiájában" Alekszandr Szolzsenyicin megjegyzi egy helyen, hogy „az orosz kultúrember csak most ábrázolhatta első ízben »belülről« az orosz jobbágy sorsát, mivel maga is jobbágysorsba jutott."6 Az a leírás aztán, amit ehhez a felismeréshez hozzáfűz az író, egy olyan, az ember és az emberiség ellen elkövetett merényletet leplez le, amely nem egy vonatkozásban még túl is tett a hitleri ördögi terv kivitelezésén, a holokauszton - s időben meg is előzte, és túl is élte azt. „Csakhogy most meg nem volt papírja, ceruzája, szabad ideje - írja Szolzsenyicin -, s nem voltak hajlékony ujjai. Foglárok turkálták a holmiját, foglárok kukucskáltak bele emésztő-csatornájába alulról is, felülről is, s a különítményesek árgus szeme vizslatta őket. Végre tehát összekeveredett ugyan az alsó és a felső rétegek tapasztalata, de azok, akik kihordhatták s világra hozhatták volna az eredményt, elpusztultak..." (II. 409.) Mégis, ha valaki csodával határos módon életben maradt, s tévelygéseiből is kigyógyult, felmutathatta annak a tannak és gyakorlatnak az igazi arcát, amelyet a hatalmat gyakorló kommunista pártok egyedül üdvözítőnek hirdettek, illetve próbáltak megvalósítani tűzzel-vassal. Ilyen hiteles tanúságtevő számunkra a világirodalomból Szolzsenyicin. Egy korábbi tanulmányunkban Méliusz József Zsilava nem volt kávéház című regényét a Szolzsenyicin nevével fémjelezhető börtöntematikájú irodalom vonulatába soroltuk,7 amihez most még hozzátehetjük: az életre szóló börtönélmény munkált tulajdonképpen az 1960-as évek közepe óta születő Méliusz-líra és -próza mögött, az író világértelmezését az akkor elszenvedett trauma, illetve a maga családi tragédiája határozta meg az alkotói pálya utolsó három évtizedében. Vagyis Méliusz József néhány évig tartó tévelygés és „zagyva világkép" követése után képessé vált az „élettapasztalatok kritikai kiértékelésére". (II. 227.) Ellentétben a Szolzsenyicin által bemutatott „betájoltakkal", akik a kihallgatások alatt készségesen együttműködtek hóhéraikkal, majd a koholt vádakat magukra vették, s a kegyetlen börtönévek letelte után életüket úgy élték tovább, mintha „mi sem történt volna", azaz hittek az egyetlen pártban és a szovjet rendszerben (II. 269-270., 273., 277.). De míg A GULAG szigetcsoportot író Szolzsenyicin az igazság kimondását tekinti az irodalom kizárólagos követelményének, addig Méliusz esetében ez a kritérium és érték szervesen összefügg az esztétikai hitelesség, a művészi formateremtés igényével. Másrészt pedig Szolzsenyicin „lágerszociográfiájában" (Szilágyi Ákos) a kollektívum bemutatása a legfőbb törekvés, Méliusz viszont az egyén szempontjából írja meg a szenvedések könyvét. „Le tudjuk-e, le merjük-e írni az egész ocsmányságot, amelyben éltünk (s mely egyébként nincs valami messze mai állapotunktól)? - elmélkedik Szolzsenyicin. - Mert ha ezt az ocsmányságot nem ítéljük el, nem leplezzük le egyértelműen, akkor abból megint csak hazugság sül ki. Éppen azért merem állítani, hogy a harmincas, negyvenes, ötvenes években nálunk nem volt irodalom." (II. 531., a szerző kiemelése). Ha summás is az író következtetése, de arra mindenképpen jó, hogy figyelmeztessen: az általa felállított szempontot egy percig sem hagyhatjuk figyelmen kívül, amikor az ún. szocialista realizmus irodalmait tárgyaljuk bármely közép- és kelet-európai nemzet esetében. Közvetlenül ezt a kijelentést követően hangzik el aztán a szentencia, miszerint „az igazság maradéktalan föltárása nélkül nincs irodalom." (uo.) Hasonló igény ültette íróasztalhoz az idős Méliuszt bukaresti „egyszemélyes kávéházában", hogy még egyszer elkészítse az ocsmányság leírását, amelyben élt; sőt az 1989-es politikai fordulat utáni romániai állapotokról is kimondja, hogy az egykori ocsmányságokra vall mindaz, ami történik a mű írásának jelenében, 1991-ben. Kisebbségi magyar íróként és az európai szabadságeszmék elkötelezettjeként végzett számvetést a Zsilava nem volt kávéház szerzője. (Méliusz József: Zsilava nem volt kávéház. Budapest, Pont Kiadó, 2003 - hivatkozásaink erre a kiadásra vonatkoznak, B. J.) Mondhatnék: akárcsak erdélyi emlékíró kor- és nemzedéktársai, Nagy István, Kacsó Sándor, Bányai László, Balogh 118
