Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Borcsa János: Zsilava nem volt kávéház (Méliusz József írói számvetése)
Edgár és mások. Igaz, a felsoroltak a közvetlen vallomást választva végeztek számvetést, azaz az emlékirat műfaját hagyományosan művelték, Méliusz viszont ezzel a művével is polemizál a konzervatív irodalomeszménnyel, valamint az önigazoló írói maga-tartással, amely esetenként komoly hangsúlyt kap az emlékiratokban (például Balogh Edgárnál), s tulajdonképpen a regényműfaj melletti választását demonstrálja, lévén, hogy a megélt történelmet, saját személyes drámáját epikai megközelítésből láttatja, miközben egy számottevő stílusújítást is végrehajt; az elbeszéltekhez, az ocsmánysághoz distanciát teremtve beszél múltról és jelenről. Mindarról, ami az emberrel történt vagy történhetett meg a történelem leghosszabb századaként aposztrofált (Szilágyi Domokos) huszadik században. A művészi formateremtés és stíluskísérlet igénye tehát szintoly erős Méliuszban, mint az igazság kimondásáé, vagyis a Zsilava-regény számottevő esztétikai értéket képviselő írói számvetés élettel és életművel. S ilyen tekintetben az idős Déry Tibort juttatja eszünkbe, aki egyéni formajegyeket viselő kisregényeiben kétellyel és iróniával - kritikailag - viszo-nyult tragédiákkal szabdalt évszázadának eszméihez és gyakorlatához. Sőt, ugyancsak Déryt, éspedig A napok hordaléka szerzőjét idézi a Cédulák, amelyet 1989-től halála előtti napjáig, 1995. november 30-áig írt Méliusz. (Méliusz József: Cédulák. Egyszemélyes kávéház. Szávai Géza előszavával. Budapest, Pont Kiadó, 2002 - hivatkozásaink erre a kiadásra vonatkoznak, B. J.) Alcíme - Egyszemélyes kávéház - egyrészt érzékelteti azt a szemléletbeli folytonosságot, amely az 1970-80-as években megjelent kávéház-könyvekhez kapcsolja a Cédulákat, másrészt pedig azt a törést, az emberközi és kulturális környezet erózióját és elidegenedését, amelyet a romániai diktatúra idézett elő, már-már lehetetlenné téve az alkotást, felszámolva annak feltételeit. Méliusz viszont, a kávéházi ember bukaresti lakása falain belül hozta létre az irodalomnak azt az „intézményét", amelyet diákévei alatt, az 1920-30-as évek fordulójának Kolozsvárán fedezett fel a maga számára, s hosszú élete folyamán mindig megtalált, fiatal íróként és újságíróként a két világháború közötti Erdély nagyobb, polgárosult városaiban, kisebb-nagyobb utazásai alkalmával pedig Budapesten, Pozsonyban, Berlinben, valamint Párizsban a második világháború előtt és után, illetve Bukarestben, ahol 1955-től, börtönből való szabadulásától negyven éven keresztül élt és alkotott. A kávéház Méliusz számára - Alfred Polgar értelmezésével egybehangzóan - életforma és világnézet volt valójában, még abban a formájában is, amelyet mint egyszemélyeset „működtetett". Méliusz világnézeti fordulatai radikálisak és esetenként váratlanok voltak, életútja (1909-1995) és karrierje pedig hol magasra emelkedett, hol mélyre zuhant, hol meg perifériára szorult. Származása tekintetében is igazi közép-európai gyökérzetű. Szülei - amint írta - „öt nációból keveredett magyarok." Az önértelmezés igénye és választása mindezért fokozottan indokolt lehet esetében. Ilyen igénnyel tekintett választott életformájára, világnézetére és írói munkásságára egyaránt. Az önértelmezést szolgálta számára a Zsilava nem volt kávéház című rendhagyó mű is, amely 1991-92-ben íródott, és folyamatosan tárcanovellákként közölte hétről hétre a Bukarestben megjelenő A Hét - mintegy igazi jutalomjátékát a nyolcvankét-nyolcvanhárom éves alkotónak. Méliusz késői önmeghatározásai közül ezúttal azt emelném ki, amelyben a Cédulák szerzője rávilágít letartóztatásának lehetséges indítékaira, amely a romániai kommunista terror felívelő, az „osztályharc szükségszerű éleződésének" szakaszában esett meg, amikor is - amint az idézett magyar követségi jelentés is kitér rá - Méliusz maga is számot vetett a körülötte sűrűsödő ellenséges légkörrel. Az egyik feljegyzésében ennek a kényes és összetett helyzetnek a kommentálására is kitér Méliusz. „Szinte állandóan észlelnem, éreznem kellett önmagámon [az osztályharc fokozódását] - írja. - Annak ellenére, hogy önmagámban, önmagam ellen is osztályharcot vívtam. A bennem élő polgár ellen. De az osztályharc fokozása meggyőződésem ellen is zajlott. Életstílusom - nem -, személyiig
