Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Tornai József: Misztika helyett ontológia
nek", reménykedik H. De akkor újabb, alattomosabb döfés, egyenesen a szívbe: azt is mesélte Z., a férfi régóta hajkurássza, szenvedélyről beszél neki, le akarja fektetni. Csak úgy sportból. S ha most sikerrel jár? Az összesimult pár körül eltűnt a külvilág. Teljes pánik. Kirohan a tömegen át az utcára. Mit csináljon? Z. meg tud tébolyulni, ha ennyire udvarolnak neki. Szerelmes nem tud lenni, de meggondolatlanul, sőt szabadságával visszaélve, hűtlen igen. H. elmegy a legközelebbi forgalmas útig. Autóözön. Legjobb volna hazamenni. Ne lássa őket még egyszer. Aztán úgyis jön az elfojthatatlan hiányérzet. Egy hét múlva fölhívja Z-t. Addigra lecsillapszik ez a kíváncsiság is. Hiszen Z. talán csak kíváncsi erre az imádójára is. Az meg nem állhatatos. Másik nő után néz, a siker önbizalommal kápráztatja el. Azt hiszi, minden nő rá vár. így lesz: nem is olyan veszélyes a helyzet. De reszket a lába, vörös az arca, keresztbe áll a szeme. így visszamenni? Elbeszélgetni velük? Mintha nem látta volna a kölcsönös lobogásukat? Megy be az épület kapuján, mintha húznák. Szembejön vele az újságíró. Köszönnek, néhány udvarias szó. „Z. bent van, rád vár", mondja mosolyogva a férfi. H. nem is hallja a mondat végét. A műsornak vége. Z. még ott van a teremben. Őt keresi a kifelé tódulok közt. H. odatülekszik hozzá. „Hova megyünk vacsorázni? Vigyél valami isteni jó helyre!" H. olyan gyönge, alig tudja megcsókolni az arcát, a száját. Igen, mert Z. azzal fejezi ki a találkozás örömét, hogy a száját is odatartja. * Népköltészet: kozmikus élet- és halálünneplés. Sirass, édesanyám, míg előtted járok, mert aztán sirathatsz, ha tőled megválók. Arra a kérdésre, melyik eredendőbb, egzisztenciálisabb költészet, az íratlan vagy az írott, az előbbi mellett szavazok. Nemcsak mert - mint a fönti s hozzá hasonló száz meg száz - elemibb, súlyosabb, anyagszerűbb, sőt verbalitáson fölülibb, mint nagy költőink sok verse, hanem a bennehangzó ázsiai, tehát pen- taton vagy keleti típusú dallamvilág miatt is. Ez a művészet olyan mély rétegébe nyúlik le az írásos és vallási élet szervezettebb, megideologizált s ezért nagyrészt föloldott lét előtti életérzésekbe, hogy ott bele kell ütköznie az ismeretlen ősalapba, a legsötétebb, alvilágnál is vakabb Abgrundba. Innen félelmet-ködlő, fönséges, méltóságos súlya. Föl kell figyelnünk a legértékesebb (hiszen különféle szintek vannak a népdalokban is!) énekek szertartásos ütemére: ezek már beleillenek valamiféle kozmikus élet- és halálünneplés zenéjébe. Ezekről írta Bartók, hogy egyenrangúak a legnagyobb szimfóniákkal, szonátákkal és vonósnégyesekkel. Azt példázzák, hogy megmaradás és búcsú egymásba játszó kettőssége csak ilyen stílus magasán, a gyász és születés hangsúlyainak csak ekkora erejével „emelheti föl a szívünket" a maga ontológiai egyetemességének megfelelően 109
