Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
Lihegve, összehúzott szemmel figyelte Fábiánt. Az végighúzta ujjait az arcán, lassan megkerülte az embereket, a kerítéshez lépett, kirántott belőle egy karót, azt szorongatva nézett farkasszemet Kristinnel.- Nem akarlak látni! - sziszegte fenyegetően. Az emberek Kristint győzködték, hogy jobban teszi, ha most szépen, csendben, békességben hazamegy. Es Kristin hátrált, aztán eloldalgott. Szégyenkezve vissza-visszanézett, de hogy távolabb jutott, tettetett hányavetiséggel zsebre vágta a kezét, meg-megbicsaklón fütyörészett. Befordult a járdára. Megállt, várt egy kicsit, de látva, hogy senki sem törődik vele, fejlógatva elindult haza. * A kiskapu fehér kilincse csattant egyet. A hátsó udvaron dolgozgató Kristin Máté előjött a zajra. Megismerte Fábián András fiát és Kászoni Bélát. A vasvillával hirtelen nem tudott mit kezdeni, aztán várakozóan mindkét tenyerével rátámaszkodott a nyél végére, úgy figyelte a két közeledőt.- Jó napot, Kászoni úr! - köszöntötte az öreget, és kezet fogott Fábián Kristóffal is. A hátsó udvaron vadonatúj, hosszú istálló, fehérre meszelt disznóól, kisebb raktárépületféle sorakozott egymás mellett.- Látom, a lovaidat eteted - mondta elismerően Kászoni.- Igen - nézett körül büszkén Kristin Máté.- Van, aki nyulakat tart vagy galambot, disznót, ő meg lovakat. Felneveli, eladja - magyarázta Kászoni Fábiánnak. - A legjobb üzlet mostanában a ló.- Attól függ - jegyezte meg Kristin Máté. - Változó ez is, mint az időjárás. Kristin még mindig a villa nyelére hajolva nézegette vendégeit, szerette volna már tudni, hogy minek köszönheti a látogatást. Mit akarhatnak tőle?- Édesapám szeretné, ha eljönne - mondta halkan Fábián.- Hozzátok? - ütődött meg Kristin. - De minek? Hiszen épp itt jön ő is - mutatott ki az útra. Valóban Fábián András közeledett. Belépett a kiskapun, közben végigsiklott a tekintete a fehérre festett vaskerítésen.- Úgy illik, hogy én jöjjek el - kezdte határozottan.- Hát, akkor talán bemennénk hozzánk, itt mégsem beszélhetünk! - kapott észbe Kristin.- Nem, nem - rázta a fejét Fábián András. - Csak azért jöttem, mert nem szeretném, ha harag lenne köztünk. Évek óta készültem már ezt megmondani.- Harag? - gondolkodott el Kristin. - Köszöntünk, mindig is köszöntünk egymásnak.- Igen - bólintott Fábián.- Az a dolog, ötvenhatban... Régen volt már, azóta annyi baja volt az embernek - mondta lassan, a bizalmatlanság utolsó ellobbanásában Kristin.- Igen... De börtönben is voltál - nézte Fábián András.- Voltam - biccentett Kristin Máté.- Több évig voltál - erősködött Fábián András.- Több évig - hagyta helyben Kristin Máté. 36
