Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
Lesietett az utcára, várt egy kicsit, majd gyorsan beszállt a kocsijába. Betti munkahelye előtt megállt. Mielőtt kiszállt volna, rövid ideig vizsgálgat- ta a bejáratot, de semmit sem látott. Bement a presszóba. A nagy ablakokon át bezúdult a fény, halkan szólt a zenegép is. Betti éppen leemelt a pultról egy tálcát. Fábián Kristóf megállt mögötte. A nő észrevette, de dolgozott tovább. — Pénz kellene - nyögte ki a férfi egy kis torokköszörülés után. Betti megfordult. Összehúzott szemmel mustrálgatta Fábiánt. Aztán benyúlt a zsebébe, elővett egy nagy fekete pénztárcát, és egy csomó papírpénzt dobott a pultra. Nagyjából megszámolta. — Ennyi elég lesz? - kérdezte, és odanyomta a pénzt Fábián kezébe. — Erről jut eszembe, úgy emlékszem... tartozom még... — Nem érdekes - legyintett Betti. Fábián cigarettát vett elő, rágyújtott. — Valami baj van? - kérdezte Betti. — Itt az apám - morogta Fábián. A nő bólintott. Egyikük sem mozdult egy darabig, Betti kivitte a tálcára rakott italt, ásványvizet. Mikor visszajött, ugyanúgy állt meg Fábián előtt, mint az imént. Fábián útközben, a kocsiban azon gondolkodott, hogy kihez fordulhatna, kit ismer annyira, hogy pénzt kérjen tőle... senki sem jutott eszébe. Nem tehetett mást, Bettihez kellett jönnie... — Elmegyek apámmal ebédelni, ha akarsz, gyere el. Jó lenne - az utolsó szavakat kis szünet után bökte ki. Betti sokáig nem válaszolt. Fábián közelebb lépett hozzá, megsimította a vállát, aztán átölelte. — Mi van? - rántott magán egyet dühösen Betti. A férfi elengedte. Megrázta a fejét, halkan annyit mondott, hogy „nem tudom". — Úgyis jöttem volna hozzád - tette még hozzá. Betti először kicsiket kaccantott, majd egyre mélyebbről, egyre önfeledtebben nevetett, aztán hirtelen elkomorult. — Nem érdekel engem a pénz... Amikor van pénzem, akkor mindenkinek van... Neked is... De ha nincs, az sem baj... Mondtam már neked... — Tudom! Betti két'poharat csúsztatott a pultra. Konyakosüveget vett elő, sokáig tartotta a kezében, elgondolkodva nézett el valamerre a presszó sarkába. A nap éppen delelőn járt, az üvegfal teljes szélességében áradt be a fény. Alig egy-két vendég ült az asztaloknál, magányos, cigarettával, poharaikkal szöszmötölő, az üvegfalnak háttal ülő vendégek. A zenegépen halk olasz sláger járt le éppen. Betti, mintha álomból ébredne, felkapta a fejét, letette a konyakosüveget, odament a zenegéphez, pénzt dobott be, megnyomott egy gombot, és szembefordult Fábiánnal. Sokáig álltak így, Betti várta, hogy felpörögjön az újabb olasz táncdal, combjával nekidőlve felerősítette a zenegépet is. A csendet arcának, kezének egy 8
