Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)

dan elhaló játéka-e, avagy olyasféle állapot, amelynek a megszüntetéséhez áldozatokat kell majd hoznia.

*

Az apja odalépett az ablakhoz, kinézett az utcára, ő is szemrevételezte a benzinkutat, a kis utcára beforduló kocsikat. Gyér volt a forgalom. Dél körül lehetett, nagyon távol harangoztak. „Talán abban a bérházforma templomban", gondolta Fábián Kristóf.- Lefekszem - fordult meg az apja. - Csak így ruhástól, elgyengültem... Az utazást valamikor sokkal jobban bírtam - hangja halkan szólt. Visszaült a heve- rőre, kifűzte a félcipőjét. A fia elővette a plédet, s várt, hogy az apja ledőljön. Alaposan betakargatta.- Rázza a hideg? - kérdezte aggódva.

Az apja nem válaszolt, behunyta a szemét, végigsimította a homlokát, s a fal felé fordulva aludni próbált.- Aludjon csak édesapám - nyugtatta a fia -, leszaladok egy kis ennivalóért... Aludhat nyugodtan...

Fábián András visszafordult.

A fia már az ajtóban állt, amikor találkozott a tekintetük: hosszan néztek egymásra, élesen és merően.- Küldött anyád ennivalót, még vihetsz belőle külföldre is... Ott a bőrönd, pakolj ki belőle... - szólalt meg hosszú idő után az apja.- Jó... Csak egy kis bort hozok még - válaszolt kapkodva a fiú.- Remélem, elviszel valahová, pihenek egy kicsit, utána az egész délután... - mosolygott Fábián András.- Persze, hát hogyne... Elmegyünk valahová ebédelni, meg majd kitalálok valamit... - kiáltott az ajtóból vissza Kristóf.

Amikor leért az utcára, megállt. Úgy látta, nagyon messze egy hosszú vasúti szerelvény húz át egy mérhetetlenül hosszú hídon. Visszanézett a szobája kis ablakára, valaki elsietett alatta, aztán gyorsan eltűnt. Néma csend ülte meg a környéket. Ameddig elláthatott, kihalt volt az utca - úgy látta a magas, szürke házfalakon sötét ámyékfoltok kúsztak fel, aztán megdermedtek a legfelső emeletnél.

Nyelt egyet. Bizonytalanul körülnézett, mozgó, élő pontot szeretett volna látni. A benzinkút felé bámult; ott emberek dolgoznak, de ezekben a déli órákban arra sem mutatkozott senki.

Ez a furcsa, ismeretlen és idegen csend bizonytalanná tette.

Várt egy kicsit.

Visszarohant a lakásába.

Nesztelenül nyitott ajtót, az apja nem vette észre.

Megállt a heverő mellett, figyelte az apját, de nem hallott semmit. Közelebb hajolt hozzá; az apja halkan, puhán vette a levegőt, a kispárnán meg-megreb- bentek az ujjai.

Fábián Kristóf elmosolyodott, hátralépett a szoba közepére. Sokáig állt így, tekintete újra és újra végigsimogatta apjának a takaró alatt kirajzolódó alakját. Az ablakhoz ment és megigazította a függönyt, hogy sötétebb legyen a szoba.

7