Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat – II. rész)
2003. január 21. A pontos és szófogadó Hantz (Hantos) Gyula és az aranyos Herminke (majd Kántor Lajos és Hantos Irén) házassága megköttetett, így aztán én is beszámolhatok napjaimról. Szűkebb teret jártam be ma, a Mikes Kelemen, a Nagyszamos utca és a Széchenyi tér között (otthon-szerkesztőség-bevásárlás), vagyis maradtam a Kétvízközti majorok belterületén. Nem internetez(tet)tem, a Konm/c-repertórium (1990-2000) címlapját terveztük meg, véglegesítettük - és jövő hónapi lapszámunk, a „Sztálinizmus Romániában, Közép- Európában" szerkesztését igyekeztünk lezárni. Azt nagyszüleim és szüleim nem sejthették, de 1990-ben még én sem gondoltam volna, hogy szerkesztőségi szobám ablaka a diófánkra néz majd, s egy pár méteres alagüt fúrásával a Mikes 15. kertjéből a Korunk udvarára juthatnék. A Főtérről (a Mátyás-szoborra néző műemlék épületből), illetve a Vármegyeháza földszinti termeiből (ahol a Korunk Galéria legszebb éveit élte, Szervátiusz Jenő, Kós Károly, Fülöp Antal Andor, Nagy Albert, Nagy Imre, Balázs Péter, Gy. Szabó Béla, Barcsay Jenő kiállításaival) a Szamos-partra, egy udvarvégi rozoga épület (az egykori zsidó gimnázium) emeletére jutottunk, ahol hóolvadáskor meg nyári viharokban beázunk - egyebekben viszont függetlenek vagyunk (már amennyire az állandó pénzhiány függetlenséget jelenthet). Időutazásunkban tartozom annak (részletesebb) elmondásával, hogy miként vált lehetségessé - több mint egy évszázad alatt, a gének rejtélyes útján - a Mikes Kelemen utca 15. és a Nagyszamos (hivatalosan: Iajilor) 14. ilyen közelítése, összekapcsolása. Vagyis hát vissza kell térnem nagyapám, Hantos Gyula naplójához, s a ház, házunk múlt század eleji, két világháború közötti életéhez, hogy aztán elérkezzünk 1957-hez (amikor a sztálinizmust még korántsem számolták fel Romániában). Néhány oldalnyi fénymásolaton az édesanya (dédanyám), Hantz Samuné Verzák Róza utolsó éveiről, betegségéről, haláláról, temetéséről olvasok. Az 1917. január és augusztus közti időszakban (is) Dr. Genersich Gusztáv látta el a háziorvosi teendőket - már itt, a Mikes 15- ben, és ő állapította meg (a két éven át tartó torokrák következményeként) a halál beálltát is. A lelkiismeretes, mély szeretettől és gondoskodástól, felelősségérzettől áthatott leírás a temetési jelenettel, a koszorúk körülírásával zárul. Ez is egyfajta rokoni számbavétel, és a baráti-munkatársi kör szemlézése. Nagyapám jellemzésére is idézem (1917-ből): „...megrendeltem egy elsőosztályú temetést, mely mindenben méltó volt ahhoz a fáradhatatlan, munkás élethez, melyet édes mamám leélt. Sötétkék őszirózsafehér rózsákkal és szekfűvel volt a mi koszorúnk, fekete széles szalaggal, 1. Felejthetetlen édes anyánknak Hermin és Gyula. 2. Tiszta fehér csokor fehér szalaggal Szeretett jó nagymamánknak Gyula, Irénke, Ilus; 3. vörös és fehér rózsa csokor fekete szalaggal, Drága jó édes anyánknak Ginus és Misi, 4. fehér koszorú - fehér szalag felejthetetlen jó nagymamánknak Ginus és Kálmán; 5. Szeretett jó Róza néninek a Krompecher család, lila szalag, lila virág, 6. fehér virág - lila szalag őszinte részvéttel Judik József és családja [J. J. lánya, Judik Mária édesanyám legjobb barátnője - és így az én keresztanyám - volt, a kolozsvári Egyetemi Könyvtár dokumentációs osztályának főnöke lett; róla tulajdonképpen hosszabban kellene írnom, hiszen a Mikes Kelemen utcai múlthoz tartozik]. 7. fehér és lila virág sötét lila szalag a jó néninek Dr. Genersich Gusztáv és családja. 8. Igaz részvéttel az evang. tanítótestület lila szalag - fehér virág, 9. lila viola koszorú lila szalag őszinte részvéttel a polg. fiúisk tanártestülete. Csokrot hozott Jani Aszódról, Clotild fehér csokrot, Rakuscsinecz Ilona fehér csokrot, Sólyomné Wenrich Anni fehér csokrot, Horváth Jánosné a szeretetházból." (Zalán Péterné Sólyom Ilus unokatestvérem elbeszélése szerint Sólyom dédmama is lakott a Mikes 15-ben néhány évig, miután családja többi tagja kitelepedett Budapestre.) 95
