Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat – II. rész)
A mozaikokból próbálva összerakni a képet, milyen is volt hát (a naplót is író) Hantos nagyapa, aki az udvarlás nem könnyű évei után 1902. augusztus 5-én kötött házasságot Krompecher Herminnel? (Herminből mégsem lett Ibolya.) És milyen volt ez a szerelem, amely - következtetésem szerint - Hermin részéről az 1893-94-es naplóban leírt első, szívszaggató szerelmet követte? (Mert a szószékről is hallott „H" nyilván nem azonos a polgári iskolai tanár Hantz-Hantos Gyulával.) A tartózkodás, az „illem" betartása írható ugyan a kor számlájára, a családi elvárásokra, ám ezen túl az ifjú, vidám tanítónő láthatóan szigorú feltételeket szab a vele egyidős ifjúnak. Valószínűleg innen magyarázható Hantz Gyula korai szakmai ambíciója. Ennek látványos eredményéről nem a végül is elért iskolaigazgatói funkció, nem is a (szintén hallomásból őrzött adalékként) magyarpárti titkári megbízatás (a húszas években? a harmincasok legelején?) vall meggyőzően, hanem egy lexikoni címszó, amelyet a Polgári iskolai író-tanárok élete és munkáiból másolok ki. (A szerző Deák Gyula, a könyv Budapesten jelent meg, 1942-ben.) Nos, eszerint Hantos Gyulának gazdag pedagógiai-szerzői munkássága volt, főként a múlt század első éveiben, egyebek közt a Polgári Iskolai Közlöny és a Család és Iskola hasábjain. Hantos Gyula tanár. Sz. 1875. Kolozsvár. Működését 1896. kezdte Bánffyhunyadon, 1903-14. a kolozsvári á. polg. 1., azután pedig az ottani f. iskolában működött. Cikkei: PIK (1897.10. Helyzetünk, 1909. 3. A nyilvános és magánvizsgálatok szabályozása, 1913. 9. A közös cél felé, 14. Rendkívüli magánvizsgálatok); Pl. (Budafok 1906. 5. Levél a szerkesztőhöz); M. Tanügy (IV. 6. Képzés és képesítés); Család és Iskola (1901. 20. A mi eszményünk, 1904. 5. A polgári fiúiskolák reformja, 1905. 7. Leányaink nevelése, 10. Művészi nevelés, 1906. 4. Tanításunk hiányai, 14. Elmélet és gyakorlat, 1907. 4. A szocializmus és az iskola, 1908. 5. A szocializmusról általában, 6. Teendőink, 1909. 4. Milton mint nevelő, 6. A középiskola reformja Horvátországban, 7. Az iskolák reformja és szabadsága, 10. A spanyol iskolaügy, 11. A boszniai iskolák, 12. Chicago iskolái, 13. Darwin mint nevelő, Svájci szünidei tanfolyamok, 16. A művészet iránti érzék nevelése az iskolában, 20. Kísérleti pedagógia, 1910. 1. A büntetés mint nevelési eszköz, 2. Bukovinai iskolák, 3. Franciaország felekezeti iskolái, 4. A mese értéke, 5-8. Lélektani kísérletek, 9. A bajorországi tanítók küzdelme, 10. Pestalozzi szociálpolitikája és pedagógiája, 13. A hivatásszerű képzés, 15. A tanító egyénisége, 17. Virágkultusz, 19. Modern iskolázás, 20. Az igazságra nevelés; 1911. 1. A baseli új iskolai törvény, 4. A gyermek gondolatvilága, 5. Játék és munka, 7. Oroszországi leánynevelés, 8. Játékszerek és szünidei iskolák. 9. A nyilvános vizsgálatokról, 12. Az osztrák népiskolákról. 15. A német tanítók gazdasági helyzete, 16. Az iskola és a modern élet, 17. Szeretet a nevelésben, 20. Az önfegyelmezés, 1912. 2. A helyes beszéd, 5. Athéni iskolák, 6. Ifjúságunk gondozása, 7. A krajnai szláv iskolák, 9. Irodalmi olvasmányok, 12. Az életbelépő ifjú tanítókhoz, 14. A tanítóképző helye az iskolák között, 15. A részvét a nevelésben, 1913.10. A svájci tanítók kívánságai, 13. A pálya kezdetén); Kolozsvár á.I.É. (1910. Munkára nevelés). Irt könyvismertetéseket német nyelvű szakmunkákról is. Belső munkatársa volt a Család és Iskolának az 1910-12. években. Ez a lista - gondolom, az egész családnak, de talán a pedagógiatörténettel foglalkozóknak is - nagy meglepetés. Milton? Darwin? Szocializmus? Chicago? Svájc? Oroszország? Bukovina? A krajnák? Ezeknek a cikkeknek illene utánanézni. (Újabb tudatosult adósság!) És mit csináltak, mire jutottak Hantos Gyula és Krompecher Hermin Kolozsvárról, a Mikes Kelemen utca 15.-ből indult gyermekei? Gyula a helybeli Református Kollégium elvégzése után a Királyi Magyar Tudományegyetem „okleveles közgazda" diplomáját szerezte meg, 1928-ban, Budapesten, előtte az 1924-25-ös tanévben pedig a kar külképvi96