Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
A katonának úgy tűnt, mondani akar valamit, megszólal, de a názáreti csak elmosolyodott. Az újabb kínzásra gondolt, mielőtt a keresztre szegeznék, talán éppen ez a katona talált ki valamit, azért ilyen barátságos, hogy azután annál kegyetlenebből érezze a fájdalmat. Sokáig nézték egymást, végre a katona szólalt meg:- Az Isten fia vagy? Krisztus megfordult; idegen emberszagot érzett. Kíváncsiskodó városiak, sohasem látta őket, az ő hívei pedig vagy megbújtak a bámészkodó tömegben, vagy el sem jöttek. Csak két ismerős asszony állt mögötte. Az egyik - jól emlékszik - elkísérte őt judeai utazására. Valahonnan a tenger mellékéről került Jeruzsálembe, ágyas volt, szerencsét próbálni jött a városba, s őt találta meg. Eljött vele a sivatagba is. A másik pedig egy parasztasszony a szülőföldjéről. Ő viszi majd a hírt a családjának, elmondja Názáretben, hogy is múlt ki a világból.- Azt szeretném, ha az Isten fia lennél - bukott ki végül a katonából, ami azóta motoszkált benne, hogy felért a hegyre. Jézus nem értette. Hiszen ő többször elmondta, hogy az Isten küldte a megzavarodott emberiség megváltására, és azért, hogy szemükbe mondja az embereknek álnokságukat. Úgy látszik, a katona nem hisz benne.- Azt szeretném, ha szabaddá tennél engem - nézte a katona és összeszorította a száját, várta a választ. „Ideje lenne már, hogy megszólaljon ez a názáreti. A hangját szeretném hallani, milyen a hangja?" Bár tudta, hogy nem követelhet választ, hiszen végül is ő kezdeményezte a beszélgetést, mégis türelmetlenkedett.- Hiszek abban, hogy az Isten fia vagy... Hiszek benne, ezért mondjál valamit, kérlek...- Mire vagy kíváncsi? - szólalt meg a názáreti. A hangjában nem volt semmi különös. Gyorsan ejtette a szavakat, mintha sürgette volna a katonát.- Tegyél valami csodát... - A katona reszketett izgalmában. - Mindenféle népek élnek a földön, az emberi gonoszságnak nincs határa. Ha az Isten fia vagy, csak azt mondd meg, mit kellene tenni, mit tudna tenni a világban a sok nép, hogy az élő ne csak az élőből éljen, örökkön örökké. Sokat beszéltem erről a bátyámmal. O járt Rómában, Augustus császárnál, és sokat ismer, igen művelt ember...- Ebben nem tudok segíteni - rázta meg a fejét Jézus.- Csak engem szabadíts fel, csak ennyi, és hiszek abban, hogy Isten fia vagy. Hinnem kell. Most pedig már, hogy megismertelek, beszéltem veled, biztos vagyok benne, hogy az vagy... Sohasem hittem semmiben, de most tudom, hogy az Isten küldött... Megéreztem.- Te is Isten fia vagy - válaszolt még mindig élénken és váratlan megalázásra várva Jézus. - Ahány ember él a földön, az mind az Isten alakját vette fel. Mint én is...- Hát akkor biztos? - nézett rá elkerekedett szemmel a kapernaumi. 57