Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)

- Sokszor azt hiszem, hogy tényleg az Isten fia vagyok. Sokszor meg azt, hogy nem, csak egy ember Galileából, mint te is... Ha ezt akartad tudni, hát tudjad...- Azt szeretném, azt akarom, hogy az Isten fia legyél... Mint a többiek Jeru­zsálemben, hiszek benned...- Mondom, én magam sem tudom - mosolyodott el Jézus.- De igen, igen... Én tudom, én látom! Persze, hogy az vagy. Nagyon sajnál­nám, ha nem lennél az Isten fia. Én hinni akarok benne...- Sokszor én is megrettentem: éreztem, hogy hatalmam van másokon, aztán nem tudtam aludni... Miért lehet nekem hatalmam a másik emberen, aki ugyan­olyan, mint én? Miért, milyen jogon határozhatom meg az emberek életét? Ilyen­kor azt szerettem volna, hogy másoknak is hasonló hatalmuk legyen... - Jézus idegesen szorongatta a vállát. - Többet kellett volna kételkednem. Hallottam egyszer, egy nagy királyról, aki megkérte a lányát, hogy mindennap, legalább egyszer szigorúan parancsoljon neki valamit. Ragaszkodjon hozzá, hogy hajtsa is végre a parancsot, mert ez a nagy király úgy gondolta, meg kell ismernie az alávetettséget is, hiszen hosszú időn át csak parancsolt és parancsolt... És boldo­gan megcsinálta mindig, amit követelt tőle a lánya... Ezért kellett volna többet kételkednem. Az egyenlőségről... Arról, hogy csak egyféle ideálja lehet az embe­ri világnak? Sokat tévedtem... És mégis azt hittem, hogy az Isten fia vagyok. És mások is, ők is azt hiszik - mutatott hátra a két asszonyra.- Tegyél szabaddá engem - emelte fel a fejét a katona.- Nézz rám és nézz körül! E két ember már nemsokára belép a szabadság vi­lágába - halkította le a hangját Jézus. A másik két halálraítélt keresztjét már felállították, haláltusájukat nevetve és szájtátva bámulta a tömeg.- Nagyon sajnálom, hogy nem vagy az Isten fia - suttogta a katona.- Nem tudhatjuk, hogy kik vagyunk, mivé leszünk, s az idő múlása mivé te­szi az embert... Lehetséges, hogy az Isten megmutatja egyszer az arcát. Lehetsé­ges, hogy mindenkinek észre kellett volna már vennie. Lehetséges, hogy mint engem is, leküldi újra közétek a fiát, hogy kiigazíttassanak az ember dolgai, a test és a lélek céljai...- Kiigazítani? - gondolkodott el a katona. A beszélgetésnek nemcsak fokozódó bensőségessége, hanem főleg igazsága érte váratlanul, mintha valóban egy másik világ más, idegen és mégis gyorsan megszerethető gondolatait hallaná. Igyekezett jól megérteni a halálra ítélt Jézust, mert a bátyjának még ma be fog számolni. A bátyja is sokat elmélkedik a világ állapotáról, az asztrológia titkos tudományát is ismeri, s nemcsak Rómában járt, de Egyiptomban is, Athénban is, mint a császár titkos megbízottja. Bejárta a bi­rodalom fontos városait és tartományait. Most nagyon jó lenne, ha itt lehetne mellette. Bizonyosan jobban tudna kérdezni, hiszen írástudó ember...- Az imént a szabadságról kérdeztél... - hallotta Jézus hangját.- Igen - örült meg a katona. - Én hiszek abban, hogy az Isten fia vagy. Min­dig is tudtam, hogy egyszer jönni fog valaki. Olyan vagyok én is, mint a töb­bi ember, várok valakire, egy emberre, aki hirdeti a reményt, aki megvilágo­sítja az eszemet. Egyszerű ember vagyok uram, csak egy katona. Nézz körül, 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom