Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
4. A kapernaumi katona körbejárta a földre fektetett, frissen ácsolt keresztet, megállt mellette és figyelte a közeledő menetet. Elöl jött a Jézus nevű prédikátor, akit - a századostól hallotta - néhányan, javakorabeli férfiak, az Isten fiának tartanak, olyan embernek, aki még a legbölcsebb emberek gondolatait is ismeri. Ezt mondták róla, meg azt is, hogy ő az az ember, az egyetlen, aki a világ alapítása óta először felfedi majd a sötétség titkait. Amikor bevonult Jeruzsálembe, zöld gallyakat dobáltak az útra, az emberek levetették felsőruháikat, hogy arra léphessen a szamarával. Aztán fellázította a népet. A Kapemaumba való katonát elsősorban az érdekelte, hogy miféle alakja lehet az emberi nemzetnek az az ember, aki Isten fiának mondja magát. Mert lázítani sokan lázítottak már. Amióta fennállnak a városok, amióta fennáll Jeruzsálem, bizonyosan sokan szidták már, mert a kevélyek, az álnokok, a dologtalanok és a megbízhatatlanok fészke. A katona sokszor hallotta másoktól is ezeket, hiszen „a mocskos csőcselék látványa a megszállott, eszelős prédikátoroknak joggal juttatja eszébe a világ végét, de ez a Jézus alighanem más prédikátor lehet, nem olyan, mint akik itt jön- nek-mennek, majd elunva, hogy senki sem veszi őket komolyan, elhagyják a várost, vagy beállnak ők is kereskedőnek, iparosnak. Csak nem bolond talán a názáreti?", gondolta a katona. Mert akkor, ha így van, nem fog vele törődni. Gyorsan felszegezik, aztán itthagyják a kereszteket. Unja már ezt a munkát. Úgyis elviszik őket innen hamarosan. A százados is azt mondta, Galileába vezénylik őket, épp oda, ahová ez a prédikátor való... A menet felért a hegyre. Két katona megragadta Krisztus karját. Megfordultak vele, a földön heverő kereszt felé húzták. — Várjatok! - kiáltotta a kapernaumi katona. - A százados megengedte, hogy beszélhessek vele egy kicsit. Nem sok az egész, néhány pillanat... Engedjétek el! - intett a két katonának. - Addig a többieket intézzétek el! - mutatott a két latorra, akiket Krisztussal kísértek az imént a katonák, és akiket vele együtt megfeszítenek most, ezen a szép kora délután. Sem ő, sem a százados nem értett egyet az időponttal. Hiszen miért kell éppen a legmelegebb időben, amikor mindenki pihen a hűvösben, a vastag falak alatt a városban, amikor az iszonyú meleg átforrósítja az utcaköveket is, kivégezniük embereket, miért nem este vagy kora reggel. Most különösen elgondolkodtatta ez a katonát, miközben az ismeretlen arcú, magát názáretinek nevező prédikátorra nézett. A kapernaumi jól megnézte magának a názáretit. — Mindketten Galileába valók vagyunk - kezdte a katona. - Én Kapernaum- ba, te Názáretbe... Jézus nem válaszolt. — Sokan azt mondják, szép férfi vagy, én inkább elszántnak és okosnak látlak - beszélt tovább a katona. - Bátornak, akár... akár egy feltörekvő fiatal hadvezér... Jézus kisimította csapzott haját az arcából, ránézett a katonára, a vállán feljebb húzta koszos, elnyűtt palástját. Ott is hagyta a vállán a kezét. 56
