Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
- Menjek el? - kérdezte. Fábián elgondolkodva legyintett.- Holnap elintézem a szabadságomat. Minden napot kiveszek, rengeteg dolgom van.- Ezt miért nem mondtad eddig? Fábián nem válaszolt. Pontosan ő sem tudta, hogy hányadán is áll magával. Az otthoni események, mert úgy gondolta, hogy igazán nagy és jelentős események résztvevője volt, s amelyekre nem számított, mindaz, amit eddig a szokásos hazautazásainak a hasonlósága, előre kiszámítható és előre átélhető egyhangúsága elfedett előle, most egyetlen délután, pár óra alatt - akár egy váratlan robbanássorozat - ott sister- gett előtte. Talán a szomszédnak nem kellett volna kijönnie a kapuba, nem kellett volna olyan sokáig szembe nézni vele...- Valami baj van? - kérdezte Betti.- Nem tudom - válaszolt. Fábián felvette az ingét, a nadrágját gyors mozdulatokkal magára rántotta, felhúzta a cipőjét. Gyors öltözködése azt sejtette, hogy most azonnal indulni akar valahová. Aztán mégis megállt a szoba közepén, majd visszaült a heverő szélére.- Csak nem akarsz talán visszautazni? - kérdezte Betti.- Hová? - ébredt fel Fábián a kábultságából.- Haza... Anyádékhoz... - mondta bizonytalanul. Fábián felállt a heverőről, a kis konyhába lépett, ivott egy pohár vizet, majd visszament a lányhoz.- Azt mondod? - nézte. - Lehet, hogy igazad van. Most azonnal vissza kellene mennem - tette hozzá. De mégsem mozdult.- A fridzsiderben találsz konyakot - mondta még mindig a fal felé fordulva Betti. Fábián az ablakhoz lépett, nem hallotta a lányt, bár csak karnyújtásnyira állt meg Betti fejétől. A lány érezte a hallgatását, azt is sejtette, hogy most csendben kellene maradnia. Közös a némaságuk és várakozásuk, közös a dermedtségük, közös a csodára várásuk, közös az elégedetlenségük, amelynek csak találgatják, keresgélik az okát, s ha már úgy érzik, hogy megtalálták, akkor megrettennek a roppant, s szégyellnivalóan egyszerű magyarázattól, amelyet megfogalmazhatnának saját maguknak, de a következő pillanatban már nem tartják elegendőnek. Betti találkozásuk első percétől érezte, hogy Fábiánnak kizárólag segítségre van szüksége. Azt pontosan nem tudta, hogy milyen természetű segítségre, s hogy az azzal egyenlő-e csupán, hogy mellette éljen, hogy rendet tartson, hogy enni adjon neki, hogy éppen olyan italokkal lássa el a presszóból, amilyeneket megkíván, hogy meghallgassa, ha úgy érzi, erre szüksége van, hogy csendben maradjon (de mégis és kizárólag mellette), ha csendben kell maradnia, mint éppen most is. Ha eszébe is jutott néha, hogy mennyire egyoldalú ez a viszony, és éppen emiatt mennyire kiszolgáltatott ő, mégsem lázadt fel. Nem próbált változtatni. Még így 35
