Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)

- Arra gondoltunk, hogy a te nevedre íratjuk - jegyezte meg tétovázva a férfi. - Van arra törvény, hogy lehet neked egy üdülőd. Hát az lesz majd az üdülőd... - bizonygatta egyre.- De hát, hogy gondolják? Mit szólnak hozzá az emberek? - Fábián Kristóf úgy fogadta a hírt, hogy nem akarta elhinni. Hogy viccelnek csak vele.

Aztán az apjára nézett, és már tudta, hogy a hallgatásával megbántotta. A dolog világos volt előtte: a szülei megkaparintották Kászoni Béla portáját. Persze már nem volt akkora, mint a háború előtt, a nagy kertből telkeket hasítottak ki, új házak épültek rajta, de a régi nagy porta magja mégiscsak megmaradt. És ott most már az apja meg az anyja az úr. Ok rendelkeznek a kerttel, az udvarral, tervezgetnek vele. Alighanem életük megkoronázását jelentette, amikor magukhoz vették Kászoni Bélát. Ok így gondolják. Az anyja felkapta a fejét, a fia tétovázása, az apja hallgatása megkeményítette a hangját.- Mi még bírunk dolgozni... Neked meg elég csak megnézni, körülnézni. Nem kell ott neked semmit se csinálni, amíg mi a két karunkat mozgatni tudjuk... Na! Min jár az eszed? - csattant fel a fia felé fordulva.

Fábián Kristóf jobbnak látta, ha most úgy tesz, mintha nem tulajdonítana akkora jelentőséget a dolognak, elnevette magát. Végtére is a szülei a javát akarják. Megszerezték maguknak a falu leghíresebb portáját. Roskadozó falakat, öreg gyümölcsfákat, a bokros, elhanyagolt kertet...- Na jó, amíg édesanyám készít valami ennivalót, elmegyek és megnézem... Viszem magammal az öreget is, Béla bácsit...- Vigyed - enyhült meg az anyja. - Ültesd be a kocsiba, aztán vigyed.

Fábián Kristóf hátrament Kászoni Béláért. Az öreg ott ült az ágya szélén, a

rongyait levetette, lerakta maga mellé, a kezét most is összekulcsolva tartotta. A szoba rongyszőnyegét bámulta, amikor belépett a fiú.- Jöjjön velem, meg szeretném nézni a házát! Jöjjön velem Béla bácsi is.

Az öreg a rongyaiért nyúlt, a férfi pedig megállt az ajtóban, a hátát az ajtófélfának támasztva.- Gyújtsa meg a villanyt! - biztatta az öreget.

Az öreg legyintett a kezével, majd felemelte az ágyról a télikabátját. Lassan felállt, a kabátot a vállára lökte, majd meggondolta magát és belebújtatta a karját. Aztán begombolta, valahonnan az ágy alól egy keskeny övét halászott elő és átkötötte vele a derekát.

Fábián úgy érezte, az öreg azért veszi magára a rossz télikabátot, mert azt hiszi, hogy ezzel eltakarhatja koszos, szakadt rongyait.

Kászoni Béla kilépett az udvarra, Fábián Kristóftól pár lépésre megállt, az árnyékára bámult, majd vissza a fiatalemberre.- Nem szeretem nézni az árnyékomat - mondta.

Fábián nem válaszolt, ellépett az ajtótól és megállt az öreg árnyékánál.- Ne lépj rá! - szólt rá az öreg. - Az árnyék nem tud védekezni.

A fiatalember kikerülte a sötét foltot, aztán hol a földre, hol a vénemberre nézett... Kászoni Béla elnevette magát, lépett egyet előre, aztán vissza.- Maradjon egy pillanatig, lerajzolom az árnyékát!

16