Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
Fábián nem válaszolt. Ebben a pillanatban döntötte el, egyedül fog utazni, egyedül, természetesen, a szülei úgyse várják őket, nem tudnak róla, hogy ma egyszerűen csak megjelennek náluk. És ha egyedül megy, minden másképpen jelenik meg előtte. Olyan lesz a hazaérkezése, mint egy álom, mintha nem is vele történne meg: a világ a múlt és a jelen színeivel együtt sodorja magával; a köd a Szamosnál mintha öröktől fogva befátyolozná az erdőt; megpillantja az embereket a határban és megismeri őket, arra gondol, „hát persze, úgy járok-kelek a városban is, mintha az ő arcukat látnám, és nem a buszmegállók magányos várakozóit..."- Menj a francba! - lépett ki a kocsiból a lány, és elindult a városszéli házak felé. „Hihetetlen", tűnődött Fábián, „hogy nem néz vissza, elmegy kétszáz métert is, és nem fordul meg." Abban biztos volt, ha visszajön otthonról, Bettit a presszóban találja. * Ahogy a szőlőjükhöz ért, megállította a motort. Az anyját látta meg először. Az anyja összecsapta a kezét, kiáltott az apjának is, futott volna hozzá. Mindketten beleállították a homokba a kapát, ragyogott az arcuk: hirtelenjében nem is tudták, hogy mit csináljanak. Elindultak volna a kocsihoz, amire büszkébbek voltak, mint a fiuk, de a szőlősorok visszatartották őket; „pár sor az egész, megkapáljuk, ne kelljen még egyszer kijönni miatta... Utána megyünk csak haza." Már ott állt az apja mellett, amikor az anyja a kapával a kocsi felé mutatott.- Még a télen voltál itthon, most meg már itt a nyár lassan a nyakunkon... Azért van az a kocsi, hogy gyere vele... Fábián Kristóf bólintott, majd gyorsan félmeztelenre vetkőzött, elvette az anyjától a kapát és beállt a sorba. Az apja nevette is, hogy milyen jól áll a kezében a kapa, s így alig telt el pár perc, olyan volt a hangulat, mintha napok óta itthon lenne. Amikor befejezték a munkát, a kapákat, a kis karos kosarat meg a kannát betette a kocsi csomagtartójába, anyját hátra, az apját maga mellé ültette az első ülésre. Megfordult a szőlőjük előtt. Az anyja arra kérte, hogy először ne haza menjenek, hanem a temetőútra.- Ott fekszik a fa alatt Kászoni Béla, menjünk érte... Vigyük már haza. Amióta meghalt a felesége, odavettük magunkhoz. Aztán minden reggel kijön a temető elé... Megállította a kocsit, hátrafordult. Nem hitte el, amit az anyja mondott.- Mit csodálkozol? Kászoni Béla velünk lakik... A hátsó szobába, odavettük...- Kászoni Bélát? Akinek a tanyája volt...- Nincs már annak semmije. Rongyokban jár, jó, ha napjában egyszer evett... így neki is jó. Nincs egyedül. Anyád mos, főz rá... Ezt már az apja mondta. Fábián Kristóf rákönyökölt a kormányra, elmosolyodott.- Mit csodálkozol - újra az anyja szólal meg -, nem törődött vele senki, ő pedig csak velünk érzi jól magát. 12
