Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Fried István: Régiók, nemzet(iség)ek a jövő Európájában
hont a városban, az olasz, a német és a szláv (a szlovén), de megtalálták számításukat az ideköltöző görögök, örmények és magyarok is; Triesztet közvetlenül meg lehetett vasúton közelíteni Bécsből, amelynek kultúrája idesugárzott, találkozott az itt honos olasz és szláv „elemmel", hogy a ma is élő „triesztiséget" formálja meg. Mindehhez természetesen a történelem tapasztalatai is formálták: a trieszti olasz nacionalizmus csak hitte, hogy célba ér az első világháború után. Kulturális felvirágzása az itáliai illúziókkal való leszámolás után következett be. Ehhez hasonló példával szolgál az újabb osztrák irodalom, amelynek már legnagyobbjainál tudatosult, hogy sajátossága a centrum és periféria kultúrájának kontaminációja.23 Az osztrák nagyhatalmi és Habsburg-ábrándoktól való megszabadulás ráirányította a modernség osztrák íróinak és jó néhány gondolkodójának figyelmét az egykori együttélés antinómiáira és örökségére. Az osztrák irodalom arra a sokkulturáltságú századfordulós osztrák-magyar-szláv-olasz kultúrára épít, amely különféle tudományágakban, így a pszichoanalízisben, a nyelvfilozófiában, a művészetekben (a zenében, a festészetben, de az irodalomban is) - Európa közepén - az anyanyelvi kultúrák irányait összefogni, magasabb szinten szintetizálni volt képes. Olykor azzal, hogy diagnosztizálta az egyetemessé mélyülő válságot, olykor azzal, hogy a nyelvértelmezés új útjait járta, olykor azzal (s ezt látjuk Bartók, Schönberg és Janácek művészetében), hogy az elhasználódott formák és kifejezésmódok helyébe korszerű - adott esetben zenei - alakzatokat igényelt. Egészében pedig egy Monarchia-koiné szerveződését tette lehetővé (például Krúdy Gyula, Franz Kafka, majd Bruno Schulz vagy Franz Theodor Csokor írásművészetében). Ennek a Monarchia-koinénak felejtése/felejtetése kiiktatta a hagyománytörténésből a multikulturalitás továbbgondolható örökségét; így a Közép-Európa-felejtés ellen szavukat fölemelő cseh, lengyel és magyar értelmiségiek a polgári gondolkodásmód és értékképzetek mellett mindenekelőtt a regionális tudat létesítése mellett törtek lándzsát, hiszen azon keresztül történhet meg a visszacsatolás ahhoz az Európához, amelytől erőszakkal elszakították. Faludy György egy sokat idézett versében azt hányta „egy helytartó" szemére: „Egy országot toltál át Ázsiába." A Közép-Európa-gondolat feltámasztása, restaurálásának lehetősége és a politikai realitás jó darabig nem találkozhatott; s amikor a „visegrádi hármak", illetőleg „négyek" előtt lehetőség nyílt volna a szorosabb együttműködésre, amely nem a nemzetek feletti Közép-Európát, Kelet-Közép-Európát célozta volna meg, hanem a region- alitásból adódó esélyek próbáját, akkor különféle, nemegyszer napi politikai indíttatásokból valójában egy akár példaszerűvé fejlődhető közép-európai szövetkezés lekerült a napirendről. S így arra sem nyílt alkalom, hogy e történeti múltra építhető régió a nemzetiségi kérdés méltányosabb megközelítésével kísérletezzék. S míg a közép-európai összefogás története legalább 1335-ig, a visegrádi királytalálkozóig vezethető vissza, s ilyen szempontból a Jagello-királyok története is újragondolható lenne, a romantikában megfogalmazódó nemzeti önmeghatározások, messianizmusok, küldetéstudatok a nemzet-személyiség túl- dimenzionálásához vezettek, és gyanút ébresztettek még az egyérdekű szomszédos népek, nemzetek, az együttlakó nemzetiségek iránt (is). A Palacky megfogalmazta cseh történet értelme eszerint a csehek és németek örök küzdelme lenne, valamint annak ébren tartása, miszerint a magyar honfoglalás a szlávok számára elemi csapás, mivel szétválasztotta egymástól a nyugati és a déli szlávokat. A lengyel és a magyar demokratikus messianizmus a XIX. század közepén kivívta ugyan Európa elismerését (Mickiewicz és Petőfi európai népszerűségének rejtélye is valahol itt keresendő), ám az idők múltával éppen demokratikus jellegét igyekezett elfelejtetni, s ott mondott csődöt (az önértelmező cseh elképzelésekkel együtt), ahol merészen kellett volna szakítania a nemzeti sztereotípiákkal, illetőleg a nemzeti egoizmussal: a nemzetiségi kérdés kezelésében. A már említett föderációs elképzelések a XIX. század közepétől a területi-uralmi problémákba ütköztek, a Monarchia átalakítását 115
